Áder János: A hanuka a korlátok között is a szabadság és a fény ünnepe

Áder János, portré, egyedül
Budapest, 2020. január 13. Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Budapestre akkreditált nagyköveteknek adott újévi fogadáson a Müpában 2020. január 13-án. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A hanuka a járvány miatti korlátok között is a szabadság és a fény ünnepe marad - mondta a köztársasági elnök csütörtök este, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) online megtartott ünnepségére küldött videoüzenetében.
Vágólapra másolva!

Áder János felidézte, hogy először 22 éve változott a Nyugati pályaudvar melletti rideg köztér decemberben nyolc estére barátságos közösségi térré.

Áder János köztársasági elnök Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Idén a járvány miatt a virtuális térbe költözik, de a

- fogalmazott a köztársasági elnök.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija kiemelte, hogy hanuka ünnepén a zsidó közösség két olyan csodára emlékezik, amelynek fontos üzenete, hogy cselekedni is kellett, hogy megtörténjenek.