Kidobott hűtőben tartotta a kutyáját egy férfi

Vágólapra másolva!
Egy Csongrád-Csanád megyei településen élő férfi embertelen körülmények között tartotta a kutyáját. Egy hétre magára hagyta a kikötött állatot, sem vizet, sem ételt nem adott neki. Elfogták az állatkínzót.
Vágólapra másolva!

A férfi február 9-e előtt több, mint egy hétig nem volt otthon. A kutyáját magára hagyta.

Az állat egy szeméttel borított telken volt láncra kötve, kutyaház helyett egy kidobott hűtő darabjainak belsejébe tudott behúzódni az eső elől. Nem adott neki enni és inni sem, és mást sem bízott meg azzal, hogy gondozza az állatot a távollétében.

A kutya éhezett és szomjazott, nagyon lesoványodott, akár is el is pusztulhatott volna, ha nem mentik meg. Az ügyészség állatkínzás miatt emelt vádat a férfi ellen.