A zsúfoltság elkerülése miatt függesztették fel az idősek vásárlási idősávját

koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, Budapest, idős ember, idős emberek, nyugdíjas, idősáv, 2020.11.26.
Vágólapra másolva!
A zsúfoltság elkerülését és a megfelelő távolságtartást segíti az idősek vásárlási idősávjának felfüggesztése - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) járványügyi főosztályvezetője szombaton a közmédiának.
Vágólapra másolva!

Galgóczi Ágnes közölte, a szombattól érvényes intézkedés azt jelenti, hogy a gyógyszertárakban, élelmiszerboltokban és drogériákban a nyitva tartási idő alatt bármikor bárki vásárolhat. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy a járványügyi szabályokat továbbra is be kell tartani.

Az idősáv felfüggesztésével együtt

arra kérte az időseket, hogy lehetőség szerint akkor menjenek boltba, amikor kisebb a zsúfoltság, vagy vásárlásaikhoz kérjenek segítséget családjuktól.

A szakember emlékeztetett, hogy péntektől a posta megkezdte a nyugdíjasok számára annak az adatlapnak a kiszállítását, amellyel jelezhetik a koronavírus elleni védőoltásra vonatkozó igényüket. Ezenkívül az interneten bárki regisztrálhat a vakcinainfo.gov.hu oldalon - tette hozzá Galgóczi Ágnes.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Magyarország felkészült az oltóanyagok szállítására, fogadására, és kijelölték az oltópontokat.

Az oltási terv elkészült, először azok kapják meg a vakcinát, akik a járványügyi védekezésben részt vesznek

- jegyezte meg. Galgóczi Ágnes hozzátette: Magyarország folyamatosan figyelemmel kíséri a vakcinafejlesztéseket, -kutatásokat. Több olyan vakcina is van, amelynek dokumentációját az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) benyújtották törzskönyvezésre.

Az is elmondta, hogy tudomása szerint a Pfizer/BioNTech gyógyszercég által kifejlesztett vakcina áll legközelebb az európai engedélyeztetéshez, már beadták az EMA-hoz a szükséges dokumentációt, így várhatóan december végén az oltóanyag megkaphatja a törzskönyvet.