Megjelent a magyar felemelkedés krónikája

Vágólapra másolva!
Több mint 500 oldalas, rengeteg fényképpel és adattal ellátott kiadvány jelent meg az Orbán-kormányok elmúlt 10 éves országépítő tevékenységéről. Aki tényleg kíváncsi arra, hogy mi is történt velünk 2010 óta a Kárpát-medencében annak feltétlenül el kell olvasnia az Össztartozunk – Magyarország 2010-2020, A felemelkedés krónikája – című kiadványt. Orbán Viktor miniszterelnök az előszóban úgy fogalmazott, az elmúlt tíz évben mi, magyarok köszönhetően annak, hogy visszaszereztük önbecsülésünket, minden ránt törő válságból megerősödve jöttünk. A kiadvány magyar külpolitikáról szóló részét Kovács András, az Origo munkatársa írta.
Vágólapra másolva!

„Régi igazság: a magyar embe nem dicséri a saját lovát. Éppen ezért ez a könyv, amely sorra veszi az elmúlt 10 év eredményeit, igencsak bátor munka" – írta Orbán Viktor miniszterelnök az Össztartozunk – Magyarország 2010-2020 – című kiadvány előszavában. Mi, magyarok ugyanis elszoktunk attól, hogy sikeres népként tekintsünk magunkra – tette hozzá. Orbán Viktor szerint Magyarország ma egyre inkább egy rendezett ország benyomását kelti. Ehhez viszont az kellett, megértsük: a mi sikereink valódi értékét nem száraz számok vagy külföldi minták mutatják meg, hanem saját történelmünk mércéje.

írta a kormányfő.

Véget ért a száz év magány

Monumentális kötet készült el a Magyar Demokrata műhelyében. A Bencsik András főszerkesztésével több mint húsz szerző által írt, ötszáznál több színes képpel és számtalan grafikonnal illusztrált, méretében is impozáns, közel négy kilogrammos mű Magyarország 2010 és 2020 között végbement fejlődésének tényeit és adatait ismerteti látványos és olvasmányos formában. A korszakalkotó kiadványban Kovács András az Origo munkatársa a magyar külpolitika elmúlt 10 évét foglalta össze. A tanulmányban olvashatnak arról, hogyan sikerült kitörnie Magyarországnak a száz év magányból, valamint arról is, hogyan lett mára elismert világpolitikai szereplő Orbán Viktor miniszterelnök.

Monumentális munka jelent meg az elmúlt 10 év történetéről Orbán Viktor ajánlásával Forrás: Origo

Egy évtized, a hátunk mögött hagyott, megpróbáltatásokkal teli évszázad legsikeresebb tíz évének krónikája ez a könyv. Annak tényekkel alátámasztott bizonyítéka, hogy a magyarok számára a száz év magány és a balsors korszaka véget ért, megkezdődött és javában tart az építkezés kora.

Amit tíz év alatt együtt sikerült felépítenünk és létrehoznunk, arról ebben a kötetben tényadatok és dokumentumok tanúskodnak: a nyolcszázezer új munkahelyről, a reáljövedelem ugrásszerű növekedéséről, az állami eladósodás csökkentéséről, a megépült hidakról, utakról, a műemlékek újjáépítéséről, korszerű gyárak létesítéséről, újjáépülő honvédelemről.

Újra átélhetjük a felemelő pillanatokat

Mindebben pedig a szellemi újjáépítésről: az egész nemzet újraegyesítéséről, az ezernyi újonnan épült vagy felújított templomról, új és megújult iskolákról, a művészet intézményeinek megerősödéséről és még számtalan másról, ami mind az elmúlt évtized erőfeszítéseinek gyümölcse. Ez az album a magyarság tízéves munkájának és összefogásának dicsérete

A kiadvány abból a szempontból is egyedülálló, hogy még nem született ilyen tényszerű összefoglalása a mögöttünk hagyott évtizednek.

A remek képanyag révén ismételten átélhetjük a Fidesz 2010-es választási sikerét, a 2013-as nagy dunai árvizet, a 2015-ös migrációs válságot, a tusnádfürdői nyári egyetemet és az idei koronavírus járvány első hónapjait. Ismételten megnézhetjük, hogy milyen új beruházások történtek az országban, így többek között a Várkert Bazár és a Kossuth Lajos tér teljes megújítását, valamint a magyar honvédség megerősítését is.