Kigyulladt egy lakás Budapesten, egy ember meghalt a tűzben - videó

kigyulladt egy lakás csepelen
A csepeli lakástűzben egy ember meghalt.
Vágólapra másolva!
Kigyulladt egy XXI. kerületi társasház egyik lakása péntekre virradó éjjel, a tűzben egy ember meghalt.
Vágólapra másolva!

Csütörtökről péntekre virradó éjszaka kigyulladt egy társasház ötödik emeleti, harminc négyzetméteres lakása Budapesten, a XXI. kerületben, a Kossuth Lajos utcában - írta pénteki közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A beszámoló szerint

a fővárosi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor a lakás már teljes terjedelmében égett.

A csepeli lakástűzben egy ember meghalt. Forrás:Faceboook/ Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Az épületből huszonöt embert kimenekítettek, további huszonkettőt elzárkóztattak. A tűzzel érintett lakásban egy ember tartózkodott, akinek az életén már nem lehetett segíteni

- írták.

A tűz pontos keletkezési okát és körülményeit a katasztrófavédelem szakemberei még vizsgálják.

A közleményben felhívták a figyelmet, a téli hónapokban is fontos, hogy figyeljünk a magunk és otthonunk biztonságára, egyebek mellett azzal, hogy megbízható fűtőberendezést üzemeltetünk.

Fűtési technológiától függetlenül

komoly veszélyt jelenthet, ha a készüléket nem rendeltetésszerűen használjuk, ha szabálytalan a kivitelezés, illetve ha elmulasztjuk a műszaki felülvizsgálatot vagy ellenőrzést

- tették hozzá.

A nem megfelelő eszköz miatt jelentős anyagi kárral és esetenként súlyos sérülésekkel járó tűzesetek alakulhatnak ki, amelyek akár tragédiával is végződhetnek.

Az oltásról, és a lakók evakuálásáról készült videót itt nézhetik meg: