Szörnyű körülmények között dolgoztatott kiszolgáltatott embereket egy férfi

Vágólapra másolva!
Egy férfi éveken keresztül dolgoztatott a tanyáján kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket. Az egyiküktől a házát is megszerezte, amit később felújított és eladott.
Vágólapra másolva!

A férfi 2017 és 2020 között öt kiszolgáltatott helyzetben lévő férfit dolgoztatott. Négyüket a tanyáján, egyiküket az otthonában lévő, lakhatatlan melléképületben szállásolta el.

A tanyán nem volt vezetékes víz, hűtő, az áramot pedig egy aggregátor biztosította. Szigetelés nélküli lakókocsiban laktak, amelyben a kályhával lehetett befűteni.

Forrás: Ügyészség.hu.

Az egyik munkás 3 millió forintot érő házát úgy íratta át az egyik rokona nevére, hogy nem fizetett érte semmit.

Azzal verte át, hogy így a bank nem tudja majd zálogjoggal megterhelni a házat a tartozásai miatt, és az átírás csak ideiglenes. Később a házat felújíttatta és eladta.

Előfordult, hogy az egyik munkás megsérült, mert rátaposott a lábára egy ló. A férfi azonban nem vitte időben kórházba, ezért két lábujját amputálni kellett.

A munkást, akinek megszerezte a házát később verte is, ami után az megszökött tőle.

Forrás: Ügyészség.hu

A férfit azzal is vádolják, hogy valótlanul jelentette be magát egy budapesti címre.

Az ügyészség több rendbeli, minősített eseti emberkereskedelem, valamint csalás, segítségnyújtás elmulasztása és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a férfi ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje letöltendő börtönbüntetésre.