Első körben a Dél-pesti Centrumkórház és a környező kórházak intenzív osztályain dolgozókat, majd a sürgősségin dolgozókat oltják, utána az általános osztályok dolgozóival folytatódik az oltás - minderről Vályi-Nagy István beszélt. 

Az oltás biztonságos, már nagy számban oltottak azzal a világon, és alig volt szövődmény - jelentette ki a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója. Vályi-Nagy István örömét fejezte ki, hogy a 125 éves, eredetileg is fertőzőkórháznak épült Szent László Kórházban, - amely a koronavírus-járványban első vonalas intézmény volt, ahol a fertőzötteket ellátták - kezdték meg az oltások beadását Magyarországon. Úgy látja, a kollégái részéről is erősödik a bizalom az oltás iránt.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Vályi-Nagy István főigazgató a Dél-pesti CentrumkórházbanForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Dél-pesti Centrumkórházba szombaton megérkezett oltóanyagok felét az ismétlőoltásig elteszik egy mínusz 80 Celsius-fokos hűtőbe. Az oltás előtt ki kell tölteni az információs lapokat, beleegyezési nyilatkozatokat. Az oltás után pedig 15-30 perces megfigyelés következik.

A főigazgató elmondta: első körben a Dél-pesti Centrumkórház és a környező kórházak intenzív osztályain dolgozókat, majd a sürgősségin dolgozókat oltják, utána az általános osztályok dolgozóival folytatódik az oltás. Vályi-Nagy István leszögezte: az oltás veszélytelen; és beadását követően 95 százalékban kialakul a védettség. Ezért arra buzdít mindenkit - kollégáit és a lakosságot is -, hogy oltassák be magukat.