Újabb egészségügyi dolgozók kapták meg a koronavírus elleni vakcinát: Nyíregyházán és Debrecenben is megkezdték az oltást

BODNÁR Katalin
Debrecen, 2020. december 27. Bakóné Bodnár Katalin, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Infektológiai Intézetének gazdasági vezetője megkapja a koronavírus elleni oltóanyagot az intézet oltópontján 2020. december 27-én. Ezen a napon az Európai Unió (EU) tagállamaiban megkezdődött a lakosság koronavírus elleni összehangolt beoltása. Magyarországon elsőként az egészségügyi dolgozók kapják meg a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett vakcinát. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Az M1 élőben közvetítette, hogy vidéken is megkezdődött az oltás a koronavírus-vakcinákkal.
Vágólapra másolva!

Nyíregyházán vasárnap 10 órától kezdték meg az oltást, elsőként

egy orvos, majd pedig egy ápoló kapta meg

- hangzott el az M1-en. A mai napon összesen 190 egészségügyi dolgozó fogja megkapni a vakcinát Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyén.

Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház főigazgatója elmondta, hogy a vakcinák még szombaton megérkeztek a városba.

Kiemelte,

A megyében összesen 4 oltási központ van, Nyíregyházán, Vásárosnaményben, Mátészalkán és Kisvárdán.

Vasárnap Debrecenben is elkezdték az egészségügyi dolgozók oltását. Hajdú-Bihar megye székhelyén is 10 órától oltották be az első embereket.

Kocsán Réka, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Infektológiai Intézetének szakgyógyszerésze a koronavírus elleni oltóanyaggal az intézet oltópontján, 2020. december 27-én. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Elsőként egy infektológus, Várkonyi István kapta meg, aki elmondta, hogy semmilyen mellékhatást nem érez.

Várkonyi István közölte, hogy vasárnap közel 120 egészségügyi dolgozót terveznek beoltani, az elkövetkező napokban még 1000 fő kapja meg a vakcinát, akik szinte mind a debreceni járványügyi központ munkatársai. A mellékhatások csak enyhék (például: a szúrás helyén jelentkező kisebb fájdalom, bőrpír, égő érzés), ezek azonban 3 napon belül maguktól elmúlnak - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a más típusú védőoltások esetében is ezek a mellékhatások tapasztalhatóak, a koronavírus-vakcina tekintetében tehát nincs eltérés.

Az infektológus elmondása alapján

A fagyasztott, -70°C fokon tárolt vakcinát oldószerrel oldják fel, egy ampulla 5 személy beoltására elegendő anyagot tartalmaz. A felolvasztás után 1 órával már lehet oltani.

A következő napokban

mintegy 5 ezer egészségügyi dolgozót fognak beoltani

- hívta rá fel a figyelmet az M1 riportere.

A Dél-pesti Centrumkórház oltóközpontjának szakmai vezetője, Kulcsár Andrea elmondta, hogy

Kulcsár Andrea Forrás: M1

Az első 5 napban 1000 egészségügyi dolgozót terveznek beoltani a Dél-pesti Centrumkórházban.

Hozzáfűzte, hogy világszinten eddig több százezer embert oltottak be, de csak hatnál jelentkeztek mellékhatások, jellemzően allergiás tünetek.

– tette hozzá Kulcsár Andrea.

Az oltás után 30 percet kell a helyszínen maradni, de ez minden vakcina esetében így van.

Az oltottakról statisztikákat készítenek, azt vizsgálva, hogy az esetleges mellékhatások a vakcinával, vagy az alapbetegséggel függnek-e össze.

Az oltási folyamatot részletezve Kulcsár Andrea közölte, hogy minden oltandónak előzetesen ki kell tölteni egy olyan kérdőívet, amiből az orvosok el tudják dönteni az olthatóságot, tehát, hogy őt szabad-e beoltani a koronavírus ellen, ezzel párhuzamosan különböző információkat gyűjtenek össze az esetleges alapbetegségeiről és az általa szedett gyógyszerekről.

A tervek alapján világszinten az elkövetkező két nap 1 millió embert fognak beoltani. A statisztika az, hogy minden ötmilliomodik védőoltásra jut egy allergiás reakció – fűzte hozzá Kulcsár Andrea.

A koronavírus-vakcina esetében a vizsgálatok nem találtak súlyos vagy maradandó károsodást, a mellékhatások tehát enyhék

– nyomatékosította álláspontját a Dél-pesti Centrumkórház oltóközpontjának szakmai vezetője.

- zárta interjúját a szakember.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Magyarországra szombat reggel 6 órakor érkezett meg az Európai Unióban elsőként engedélyeztetett koronavírus elleni oltóanyag, az amerikai-német Pfizer-BioNTech vakcinája. A védőoltásokat a Dél-pesti Centrumkórházba szállították.

Szombat délelőtt első magyarként Kertész Adrienne, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa kapta meg a koronavírus elleni védőoltást.