Folyamatosan érkeznek országszerte az oltóanyagok a kórházakba

Miskolc, 2020. december 30. A koronavírus elleni oltóanyagot, a Pfizer-BioNTech vakcinát pakolják a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban Miskolcon 2020. december 30-án. Ezen a napon megérkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a koronavírus elleni német-amerikai vakcina második, 70 ezer oltóanyagot tartalmazó szállítmánya, amely 35 ezer egészségügyi dolgozó oltására elegendő. A vakcinákat tartalmazó hűtőládákat 21 oltópontra szállítják, több fővárosi és vidéki kórházba. MTI/Vajda János
Vágólapra másolva!
Kora reggel újabb koronavírus elleni vakcinaszállítmány érkezett Magyarországra, ami 35 ezer egészségügyi dolgozó beoltására elegendő. Az oltóanyagot a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a UPS raktárbázisára szállították, onnan pedig az oltópontokra és a kórházakba került. A kórházakba folyamatosan érkezik az oltóanyag, reggel óta 16 intézmény kapott a vakcinából.
Vágólapra másolva!

Az elsők között a budapesti Szent János Kórházba érkezett meg a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech által gyártott koronavírus elleni vakcina, nem sokkal később pedig már a szintén fővárosi Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertárába és a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházba is megérkezett a szállítmány. Budapesten ezen kívül a Honvéd Kórházba, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetbe szállítottak a gyógyszerből.

Hirschberg Andor főigazgató-helyettes és Palotás Mónika főgyógyszerész kipakolja az Észak-Közép-budai Centrum (ÉKC) Új Szent János Kórház és Szakrendelőbe érkezett Pfizer-BioNTech-vakcinát az egészségügyi intézményben, a főváros XII. kerületében, 2020. december 30-án. Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A vidéki kórházak is részesültek az oltóanyagból.

Győrben a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba, Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba, Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba, Tatabányán a Szent Borbála Kórházba, Kaposváron a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházba, Pécsen a Pécsi Tudományegyetem klinikai központjába, Szolnokon a Hetényi Géza Kórházba, Balassagyarmaton, a Dr. Kenessey Albert Kórházba, Nyíregyházán a Jósa András Oktatókórházba, Szegeden a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjába érkezett meg eddig az oltóanyag.

A koronavírus elleni oltóanyagot, a Pfizer-BioNTech-vakcinát pakolják a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, Miskolcon, 2020. december 30-án. Forrás: MTI/Vajda János