A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint szombat reggel bútorok gyulladtak ki a Hajdú-Bihar megyei községben, a Rákóczi utca egyik családi házának húsz négyzetméteres szobájában.
A tűz ágyban dohányzás miatt ütött ki, égett az ágy és a mellette lévő két fotel.
A tűzoltók kiérkezése előtt a hozzátartozók eloltották a lángokat, a tűzoltók az épületet átvizsgálták, az izzó, parázsló részeket eltávolították.
Az épületben egy ember tartózkodott, akinek az életét már nem lehetett megmenteni.
Azt írják, hogy a dohányzás a mai napig előkelő helyen szerepel a lakástüzek okai között.
A tavalyi évben 30 halálos lakástűz keletkezett dohányzás miatt.
Jellemzően hamarabb elalszanak az ágyban dohányzók, mint a cigaretta, ami meggyújtja az ágyat és annak környezetét.
Mire felébred az alvó ember, már annyi mérgező füstöt szívott be, hogy sokszor nem lehet már megmenteni.
Nem kell nagy tűz egy tragédiához, elég, ha egy négyzetméteren izzik valami és füst keletkezik.
Ezért nagyon fontos odafigyelni idős, egyedül élő hozzátartozóinkra és otthonukat egy füstérzékelővel biztonságosabbá tenni. A készülék a tűz kialakulásakor hangos sípolással jelez, így még füstmérgezés előtt felébreszti az alvó embereket is - olvasható a közleményben.