Nappal délkeleten, este északnyugaton hullhat a hó

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Ma
A hajnali, reggeli órákban délkeleten még gyengén hullhat a hó. Napközben egy átmeneti naposabb időszakot követően ÉNy felől erősen megnövekszik a felhőzet, és estétől egyre többfelé lehet havas eső, hó. A délnyugati, estétől az északnyugati szél megélénkül. Reggel -5, délután +2 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szerda
A Dunától keletre reggel több helyen lehet havazás, hózápor, majd csökken a felhőzet, kisüt a nap. Délután aztán a gyorsan vonuló felhőzetből hózáporok fordulnak elő. Erős, olykor viharos lesz az ÉNy-i, É-i szél, mellyel igen hideg levegő zúdul hazánk térségébe. 0-5 fok valószínű délután.

Csütörtök
A nap első felében szórványosan, délután már csak elszórtan lehet hózápor, havazás. Lokálisan akár néhány cm-es hóréteg is kialakulhat. Erős marad a légmozgás, hideg időnk lesz. -2 és +3 fok közötti értékeket mérhetünk.

Péntek és szombat
Változóan felhős időre van kilátás, elszórtan továbbra is lehetnek hózáporok. Folytatódik az erős lehűlés, zord hideg várható reggelente több helyen -10 fok alatti értékekkel; és délutánonként is marad az országos fagy - néhol délután is csak -6, -5°C lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!