Az államtitkár szerint az politikusoknak, vezetőknek is van egy komoly társadalmi felelőssége a koronavírus elleni küzdelemben, ami megmutatkozik abban, hogy be kell oltassák magukat, de természetesen csak akkor, amikor az oltási rendnek megfelelően sorra kerülnek.
Hozzátette, szerencsére a vakcina melletti kiállásban a civilé szervezetek is elvégzik a feladatukat, de a kormányzat is erre kéri őket. de az is igaz, hogy az idei pályázatok közül, amelyeket a szervezetek adtak be a Nemzeti Együttműködési Alaphoz (NEA), nagyon sok foglalkozik a járvánnyal. Mindezek mellett 2021-től egy új támogatási időszak következik be az egyedi támogatások ügyében is – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökséghez benyújtandó kérések közül azokat szeretnék előnybe részesíteni, amelyek szintén a járvánnyal foglalkoznak.