3093 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon

koronavírus, Budapest, járvány, maszk, város
Vágólapra másolva!
3093 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és meghalt 110 beteg - közölte Orbán Viktor a péntek reggeli legfrissebb adatokat a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorban. A miniszterelnök azt is elmondta, jelenleg 4024 ember van kórházban, közülük 352 ember van lélegeztetőgépen.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor hozzátette, egy veszélyes pillanatban vagyunk, egyszerre van vakcina, és megkezdődött a konzultáció, és közben zajlik a harmadik hullám. Versenyfutás van az oltások és a harmadik hullám között.

A halálos áldozatok száma 14 145 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 302 689 fő, az aktív fertőzöttek száma 80 282 fő.

Eddig 391 821 fő kapott oltást, közülük 152 432 fő már a második oltását is megkapta - olvasható a kormány hivatalos tájékoztatóoldalán. Az e heti oltási terv szerint folytatódik a regisztrált legidősebbek oltása a kórházi oltópontokon (Pfizer- és Szputnyik vakcinával), a háziorvosok pedig folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását (AstraZeneca-vakcinával). Emellett több idősotthonba is visszatérnek az oltócsapatok, és folytatódik az egészségügyi dolgozók második körös oltása is.

Kedden megérkezett az első szállítmány a kínai Sinopharm-vakcinából is, így már összesen öt vakcina áll rendelkezésre Magyarországon. Elindult az újraindításról szóló online konzultáció is.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan

hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is.

A brit vírusmutáns egész Európában gyorsan terjed, több embert fertőz, és növeli a betegek számát. A védelmi intézkedések betartása továbbra is fontos. A kormány álláspontja, hogy csak fokozatosan és felelősen lehet feloldani a korlátozásokat, és ehhez az emberek véleményét is kikéri. Az erről szóló online konzultáció elindult.

A kormány előterjesztésére az Országgyűlés kedden kezdte tárgyalni a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítását, amelynek célja a magyar emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése.

Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország mindent megtesz, hogy legyen elég vakcina a tömeges oltás megkezdéséhez.

A nyugati vakcinákon túl 2,5 millió ember oltásához elég kínai Sinopharm-oltóanyag fog érkezni a következő 4 hónapban. Az első kínaivakcina-szállítmány kedden érkezett meg Magyarországra: 550 ezer adag vakcina érkezett, amely 275 ezer ember oltását teszi majd lehetővé. Oroszországból 1 millió ember oltására elég Szputnyik vakcinát várunk 3 hónap alatt. Az első, 20 ezer fő oltására elég szállítmány február elején meg is érkezett, amelyet jelenleg a regisztrált 60 év felettiek oltására használnak a megyei kórházak oltópontjain.

A nyugati vakcinákból eddig 19,7 millió adagot kötöttünk le több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, CureVac), ezekből eddig csak a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra.

Magyarországon eddig is, és ezt követően is csak olyan vakcinák kerülhettek és kerülhetnek forgalomba, amelyek a magyar hatóságok vizsgálata alapján is hatásosak és biztonságosak, és melyeket már több országban is alkalmaznak.

Az oltási rendben az egészségügyi dolgozók az elsők, az ő kampányszerű oltásuk lezárult, de a második körös oltások folytatódnak, és természetesen azokat az egészségügyben dolgozókat is még beoltják, akik most jelentkeznek oltásért a kórházi oltópontokon.

Második körben az idősotthonok és a bentlakásos szociális intézmények oltását végezték el. Azok az idősek vagy szociális dolgozók, akik eddig nem éltek az oltás lehetőségével, de meggondolják magukat, az intézmény vezetésénél jelezhetik e szándékukat. Azokba az intézményekbe, ahol a járványügyi helyzet eddig nem tette lehetővé az oltást, az oltócsapatok visszatérnek.

Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Harmadik körben február első hetén elkezdődött a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása a kórházi oltópontokon és a háziorvosoknál. Ezen a héten a regisztrált legidősebbeket a kórházi oltópontokon oltják, ahová a háziorvosok szervezik meg az oltandókat. Közel 23 ezer főt Pfizer-vakcinával tudnak oltani ezekben a napokban, és 20 ezer főt Szputnyik vakcinával. Az orosz vakcinát azoknak a 60 év felettieknek adják jelenleg, akik bizonyos kockázati krónikus betegséggel nem rendelkeznek.

Negyedik körben múlt héten megkezdődött, és ezen a héten is folytatódik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Erre az AstraZeneca-vakcinát használják, amellyel a jelenlegi előírások szerint csak 60 év alatt lehet oltani. Most 22 800 krónikus beteg oltására van lehetőség. 2280 háziorvos kapott 1-1 db ampulla vakcinát, amelyből ezen a héten is 10 krónikus beteget tudnak beoltani. A háziorvosok az AstraZeneca oltásakor erős orvosi szabadságot kapnak, hogy mely krónikus beteg páciensük oltását látják sürgetőbbnek kortól függetlenül.

A mostani oltási szakaszban a háziorvosok értesítik az oltandókat az oltás pontos helyéről és időpontjáról.

A szakemberek azt kérik, hogy az előre egyeztetett időpontra mindenki pontosan érkezzen az oltásra, hogy a csoportosulást, a tumultust elkerüljék a rendelőkben és a kórházi oltópontokon. A háziorvosok a praxisukhoz tartozó védőoltásra regisztráltak listáját heti frissítéssel megkapják. Mindenki sorra fog kerülni, aki online vagy postán regisztrált.

A védőoltás ingyenes és önkéntes, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni. Már több mint 2 millióan regisztráltak rá a honlapon.

Az oltási munkacsoport folyamatosan dolgozik, követi az oltások menetét, a várható vakcinaszállítmányokat, és felkészült a tömeges oltásokra is, ha jön elég vakcina.

Minden célcsoport időben értesülni fog a rá vonatkozó tudnivalókról. Attól függően, hogy mennyi vakcina áll rendelkezésre, ütemes és tömeges oltás is lehetséges. Oltópontokként számolnak a kórházi oltópontokkal, a járóbeteg-szakrendelőkkel, a háziorvosi rendelőkkel, és szükség esetén akár a szavazóhelyeket is be lehet vonni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!