Lapunk birtokába jutott egy levelezés, amely alapján Miskolc egyik baloldali alpolgármestere, a Momentum Mozgalom színeiben politizáló Szopkó Tibor durván megsértette saját alkalmazottainak munkavállalói jogait, dacára annak, hogy pártja a Munka Törvénykönyvének a 2018 decemberében történt módosítása óta állandó jelleggel a munkavállalók jogairól beszél a maga közhelyes stílusában.
A baloldali füleknek jól hangzó kampányszlogeneket a momentumos politikus saját magára nézve persze a legkisebb mértékben sem tartja kötelezőnek, helyette kizsigereli az alkalmazottait.
Az Origo által megszerzett levelezés alapján 2020 decemberében, közvetlenül karácsony előtt
Szopkó Tibor a közösségi médiában üzent a miskolci pizzériájában dolgozó futároknak, megfenyegetve őket, hogy amennyiben az ünnepek idején, december 24-én, december 26-án és január elsején nem dolgoznak, akkor kirúgja őket.
Továbbá,
aki a két és fél napból nem dolgoz le legalább egy teljes napot, annak az augusztusi szintre csökkenti a fizetését, megvonja a címpénzt, és később el is bocsájthatja őket.
A momentumos alpolgármester egyik futáralkalmazottja szintén a közösségi médiában sérelmezte a baloldali politikus diktátumát, értelmezése alapján
„ez fenyegetőzés, zsarolás", hiszen ha karácsonykor nem dolgozik, akkor kirúgják.
Az alkalmazott kiemelte, hogy
az év összes ünnepnapján dolgoztatja őt és a munkatársait Szopkó Tibor, miközben semmilyen pluszjutalékot nem ad ezért.
Véleménye alapján a választási kampányokban „fűt-fát ígérgető momentumos politikus életében egy percet sem dolgozott".
A csalódott dolgozó külön hangsúlyozta, hogy
„sem ő, sem több futártársa nincsen alkalmazottként bejelentve, sem 8 órában, sem részmunkaidőként", magyarán a momentumos politikus illegálisan foglalkoztatja őket.
Ő úgy tudja, hogy a futártársai közül – akiknek a száma 8 és 10 között mozog időszaktól függően – mindössze ketten vannak bejelentve. A bejegyzésből az nem derül ki, hogy a két futár teljes munkaidőben vagy részmunkaidőben van-e bejelentve.
Szopkó Tiborhoz kérdésekkel fordultunk az alkalmazottja panaszai kapcsán. Azt kérdeztük tőle, hogy baloldali politikusként, akinek – elméletileg – a munkavállalók jogai a legfontosabbak, mennyire tartja etikusnak a karácsonyi kötelező jellegű munkavégzést, illetve az elbocsátással, a fizetéscsökkentéssel és a címpénzmegvonással való fenyegetőzést, zsarolást? Hát a pluszjutalékok ki nem fizetését?
Arról is kérdeztük, hogy információink alapján a pizzériájában az alkalmazottai egy része nincsen bejelentve, a 8-10 futárból mindössze ketten dolgozhatnak ott törvényesen, ezt az értesülést pedig meg tudja erősíteni vagy cáfolni?
Szopkó Tibor egyetlenegy kérdésünkre sem válaszolt, amennyiben ez változik, akkor azt természetesen közöljük.
A politikusról még azt érdemes megjegyezni, hogy a 2018-as országgyűlési választáson a Momentum színeiben, egyéni jelöltként indult Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. számú körzetében, amelynek székhelye Miskolc, de
a helyiek nem kértek belőle, mindössze 576 szavazatot kapott, ami 1,08 százaléknak felel meg.
Ennek ellenére a 2019-es önkormányzati választás után alpolgármester lett, noha Szopkó hozzávetőlegesen a miskolciak 1 százalékának bírja a bizalmát.