A politikus beszélt a Norvég Alapról, a norvég kormánnyal történt tárgyalásokról. Hozzátette, a magyar kormány jelenleg jogi lépéseket fontolgat, mert az alapban lévő pénzeket eddig beépítették a magyar költségvetésbe, azaz a kormány álláspontja szerint a sokat emlegetett 77 milliárd forint az jár Magyarországnak. A norvégok viszont azt mondják, az alapban szereplő civil pénzek kapcsán csak és kizárólag egyetlen civil szervezettel hajlandók együttműködni, ami viszont a magyar kormány számára nem elfogadható feltétel.
Hozzátette, a magyar fél a tárgyalásokat a civil részig rendkívül konstruktívnak tartotta, de mellette a norvégok által megnevezett civil szervezet helyett is ajánlott egy másikat, amelyik pártatlanul lenne képes végezni a munkáját, ez a Magyar Vöröskereszt volt, ám ezt nem fogadta el Norvégia. Pedig komoly civil szervezetek működtek együtt a Vöröskereszttel. Az ellenzék szerint a norvég alap kiesése miatt a civil szervezetek veszélybe kerülnek, a helyerttes államtitkár szerint ez nem igaz, a Norvég Alap civil része 4 milliárdos összeg, ám a Miniszterelnökség ezzel szemben 20 milliárdot oszt szét, de a többi állami és önkormányzati források pedig több mint 300 milliárdot tesznek ki. A kormány véleménye szerint nem történik más, mint Norvégia zsarolja a magyar kormányt, de egy független, az emberekért tenni akaró kormányzat ezt nem engedheti meg, ahogy például a gyermekvédelmi törvény kapcsán is így cselekszik, amikor az EU is források megvonásával fenyegeti az országot.