Gyurcsányék a járvány közben is csak a hatalmon tudnak gondolkozni

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferencék egy dolgot bizonyítottak: a járvány elleni küzdelem kellős közepén is csak és kizárólag a hatalomra tudnak gondolni - így kommentálta a baloldali pártok mai bejelentését Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!

A baloldali pártok vezetői délután kétórás kezdéssel tartottak sajtótájékoztatót, aminek a végén egy hatpontos dokumentumot írtak alá "a jövőbeni kormányzás alapelveiről." Az eseményen jelen volt Jakab Péter, a Jobbik elnöke, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökei, Szabó Tímea és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnökei, Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP társelnökei, valamint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

A baloldal akciójára a Fidesz részéről Hollik István kommunikációs igazgató reagált, aki közösségi oldalán úgy kommentálta a történteket, hogy "Gyurcsányék ma nagy bejelentést tettek, azonban valójában nem mondtak semmit."

- tette hozzá.

Hollik fontosnak tartotta kiemelni, hogy

  • a baloldali galerit az a Gyurcsány vezeti, aki az egész országot átverte, és hazugsággal nyert választást 2006-ban.
  • Jakab Péternek nem sült le a bőr a képéről 15 millió magyarról beszélni, amikor egy asztalnál ül a 2018-ban is a határon túliak ellen kampányoló Gyurcsánnyal, a 21 millió románozó MSZP-vel, és a románoknak kampányoló Momentummal.
  • Fekete-Győr András olyan vehemensen igyekezett felolvasni az elé rakott papírból az oligarchák és korrupcióellenes kiáltványát, hogy észre sem vette, az asztalnál ülő Gyurcsány Ferencet az Apró-villából, a baloldal legnagyobb oligarcháját, aki a pártállami kapcsolataiból csinált vagyont a vadprivatizációban.

A kormánypárti politikus kifogásolta, hogy a baloldali pártvezetők ismét a hatalom megszerzésére koncentrálnak, annak ellenére, hogy "most a járvány elleni védekezés ideje van itt." "Ha ezen túl leszünk, lesz még idő a politizálásra is" - üzente a baloldalnak.