Ezeket a segítségeket kapja az Újpesten megkéselt rendőr és járőrtársa

Újpest, Kassai utca, rendőr késelés, rendőrök lelőttek egy embert
Vágólapra másolva!
Anyagi és egyéb támogatást is kap az Újpesten megkéselt rendőr és járőrtársa - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Gál Kristóf hozzátette: az Újpesten 2020. december 24-én reggel történt rendőri intézkedésben érintett két kollégája - mint ahogy minden, a szolgálata ellátása közben balesetet, sérülést elszenvedő rendőr -

egészségügyi szabadsága alatt távolléti díjat kap.

Tavaly december 24-én egy zavartan viselkedő férfi rátámadt egy IV. kerületi társasházhoz kiérkező járőrpárosra, amelynek egyik tagját - egy 26 éves rendőrt - többször megszúrta. A járőrpáros másik tagja, egy 23 éves őrmesternő több lövést adott le a támadóra, egy 35 éves délegyházi férfira, aki a helyszínen meghalt. A megkéselt rendőr azóta is kórházban van.

Rendőrök az újpesti Kassai utcai társasház lépcsőházában történt késelés helyszínén Fotó: Koncz Márton - Origo

A rendőrség elkötelezett amellett, hogy valamennyi, hasonló helyzetbe kerülő tagjáról - a jogszabályok által biztosított lehetőségeket kihasználva - maradéktalanul gondoskodjon - hangsúlyozta a szóvivő, hozzátéve:

az anyagi és más ellátás nem korlátlan, de a szervezet pluszjuttatásokkal támogatja a megsérült munkatársakat.


A konkrét esetről szólva ismertette: a két rendőr eseti segélyt kapott a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól és az Országos Rendőr-főkapitányságtól, a férfi kolléga pedig a Belügyminisztériumtól is. Ezenfelül - mondta az ORFK szóvivője - parancsnokaik minden lehetséges módon segítik munkatársaikat: például

ha a vidéken élő családtagjaik meg akarják látogatni őket, kifizetik utazásuk és szállásuk költségét.

A többször is megszúrt őrmester a kórházi ágyán adott interjút Forrás: BRFK

Az anyagi támogatás mellett a lelki felépülést is támogatja a szervezet - mondta a szóvivő. Hozzátette: mind az életveszélyes sérülés, mind pedig a lőfegyverhasználat közvetlenül vagy közvetve pszichés egyensúlyvesztést, akut stressz- vagy krízisállapotot, a későbbiekben pedig poszttraumás pszichés megbetegedést okozhat.

A rendőrség szakemberei - speciális pszichológiai protokoll alapján - egy rendkívüli eseményt követően egyéni vagy csoportos kríziskezelést nyújtanak az érintetteknek.

Ha a pszichológus az érintettnél olyan jeleket tapasztal, amelyek arra utalnak, hogy pszichés egyensúlyvesztés következett be, felajánlja a további egyéni mentálhigiénés gondozás lehetőségét.

Rendőrök a helyszínen Fotó: Koncz Márton - Origo

Gál Kristóf arról is beszélt, hogy érvényben van a Belügyminisztérium által kötött, a személyi állományt érintő csoportos élet- és balesetbiztosítás, amelynek ügyintézésében szintén segítséget nyújtanak a hasonló helyzetbe kerülő rendőröknek.