Eltűntként kerestek egy miskolci nőt, de kiderült, hogy megölték

itt találták meg a meggyilkolt, miskolci nő befedett holttestét
itt találták meg a meggyilkolt, miskolci nő befedett holttestét
Vágólapra másolva!
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyomozók másfél hónap után, egy időben találták meg egy gyilkossági ügy gyilkosát és áldozatát. Egy erdőben bukkantak rá egy eltűntként keresett, középkorú, miskolci nő holttestére, akivel egy férfi végzett. 
Vágólapra másolva!

A nyomozók egy eltűnt asszony után kezdtek nyomozni.

- kezdte a történetet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának főnyomozója a Zsaru Magazinban.

Elmondta, hogy egy felnőtt férfi jelentette be, hogy

édesanyja valahová elment, és nagyjából egy hónapja nem tud kapcsolatba lépni vele.

Azt is hozzátette, hogy a 52 éves nő eltűnése nem meglepő, máskor is előfordult már. Beszámolójából kiderült, hogy a mályi asszony gyakorta változtatta a munkahelyét és tartózkodási helyét, mindennapjaiban szerepet kapott az alkohol, és időről időre férfiak is felbukkantak körülötte.

"Az elmondottak alapján fogalmazhatunk talán úgy, hogy a nő nagyjából kötöttségek nélkül, a stabilitásnak nem nagy jelentőséget tulajdonítva sodródott az élettel.

A fiatalember számára az lett gyanús, hogy anyja egy ideje telefonon sem elérhető, és SMS-ekre sem válaszol.

Korábban erre azért nem volt példa, legalábbis nem ennyire huzamos ideig. Utolsó információja az volt édesanyjáról, hogy szeptember 28-án a volt élettársához készült Vattára, hogy összeszedje a férfinál maradt ruháit, egyéb holmijait" - tette hozzá a nyomozó.

A rendőrök felvették a kapcsolatot a 42 esztendős P. Sándor Istvánnal. Azzal a férfival, aki utoljára láthatta az eltűnt asszonyt. A férfi a partnere volt, és nem is tagadta, hogy azon az estén is járt nála, amiről úgy nyilatkozott, hogy

egy autó érkezett érte, és még este elment a vattai házból.

Vallomásait figyelve a miskolci zsarukban és a munkájukat szakirányítóként támogató megyei kollégáikban kezdett megfogalmazódni, körvonalazódni a gyanú.

"Többször kihallgattuk őt, egyes részletekre visszatérően rákérdeztünk, és

Kisebb-nagyobb részleteken folyamatosan változtatott" - mesélte Azari-Vozár Viktória százados.

Itt találták meg a meggyilkolt, miskolci nő befedett holttestét Forrás: Police.hu

"Szembesítettük őt vallomása számtalan ellentmondásával, és rákérdeztünk ennek okára. A férfi azzal magyarázta ezt, hogy össze van zavarodva, de érezhető volt, hogy rejteget valamit. Poligráfos vizsgálatnak vetettük alá, érezhette, hogy rövidesen le fog lepleződni,

mert rosszullétet szimulálva a műszeres elemzés megszakítását kérte.

A kihívott mentők semmiféle diagnosztizálható egészségügyi problémát nem tártak fel, P. Sándor István így ráébredt, hogy ezzel a hivatkozással nem tudja elodázni számonkérését. A vele foglalkozó rendőrök közt felismerte egyik kollégámat, akivel korábban már volt 'közös ügyük'. Annyit kért, hogy neki tehessen vallomást. Legújabb változatában arról beszélt, hogy a

szeptember 28-án nála járó asszony megbotlott a küszöbön, elesett, és nyakát törve holtan maradt a földön, amitől ő sokkos állapotba került.

Beszámolója szerint, amint megbizonyosodott róla, hogy látogatójának nincs pulzusa, ijedtében rossz döntést hozott, és az éj leple alatt a hatóságok értesítése helyett

a holttestet egy illegális szemétlerakóhoz vitte a vállán.

Ott egyszerűen lerakta, és két kidobott ágymatraccal, limlomokkal lefedte. Vallomás alapján tetemkereső kutyával szálltunk ki a mondott helyszínre, és a városon kívüli erdősávnál rövid keresés után megtaláltuk a nő holttestét" - mondta.

Az elsődleges orvosszakértői vizsgálat nem támasztotta alá egyértelműen a balesetet, a férfi elbotlásos verzióját,

a holttesten arccsont- és bordatörés nyomait tárta fel.

P. Sándor István ellen

halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt

indítottak eljárást, a bíróság november 15-én rendelte el letartóztatását.