Letartóztatták a zuglói nőt, aki gyógyszerrel akarta megölni a kisfiát

Vágólapra másolva!
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tölti a következő egy hónapot az a  25 éves, zuglói nő, aki kedden tejbe adott gyógyszerrel akarta megölni 3 éves kisfiát. Az asszony anyja vitte kórházba a gyereket. A nőt elfogták, kihallgatták, őrizetbe vették, mától pedig a bíróság elrendelte a letartóztatását. 
Vágólapra másolva!

A megalapozott gyanú szerint egy fiatal anya január 5-én reggel, zuglói otthonában több antidepresszáns tablettát adott be 3 éves kisfiának azért, hogy megölje. A nő ezután a bódult és életveszélyes állapotba került gyermekkel találkozott a saját édesanyjával, aki

rájött, hogy bajban van az unokája, kórházba vitte a kisfiút. Az orvosi ellátás megmentette a gyermek életét.

A BRFK nyomozói őrizetbe vették a nőt, és gyanúsítottként hallgatták ki tizenegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt.

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, figyelemmel arra, hogy megalapozottnak látta annak a veszélyét, hogy a nő, abban az esetben, ha szabadlábon védekezhet, kivonja magát a büntetőeljárás alól, illetve ismét hasonló jellegű bűncselekményt követ el. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság

a végrehajtás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölje ki.

A nyomozási bíró indítvány szerint elrendelte a letartóztatást egy hónapra, a végzése végleges, azt az érintettek tudomásul vették.