Egy XIII. kerületi, 20 fős házibulit állítottak le a rendőrök a hétvégén Budapesten. Csendháborítás miatt hívták ki őket, ellenőrzés közben derült ki, hogy a bulizók megszegik a járványügyi szabályokat - hangzott el az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján. Azt is elmondták, hogy holnap újabb vakcinák érkeznek Magyarországra, ezúttal a Pfizer mellett már Moderna-oltás is jön.

Kiss Róbert, a védekezésért felelős Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese emlékeztetett rá, hogy a kormány február 1-ig meghosszabbította a védelmi intézkedéseket. Elmondta azt is, hogy a hétvégén a maszkviselés szabályainak megsértése miatt 610 ember ellen intézkedtek a rendőrök. A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt az elmúlt három napban a tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken 18 esetben jártak el a hatóságok. Pénteken egy Somogy megyei büfét zárattak be, ahol vendégeket szolgáltak ki. Szombaton pedig egy 20 fős házibulinak vetettek véget Budapesten, a XIII. kerületben, ahova eredetileg csendháborítás miatt hívtak rendőrt.

Dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője először a napi koronavírussal kapcsolatos adatokat ismertette. emlékeztetett rá, hogy zajlik az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok lakóinak, dolgozóinak oltása. A 79 ezer ember beoltására érkező eddigi vakcinamennyiség gyakorlatilag fel lett használva – jelentette ki. 

Holnap 39 ezer ember beoltására alkalmas Pfizer-szállítmány, és 3600 adag Moderna-vakcina fog érkezni. 

A két vakcina hasonló, nincs köztük lényegi különbség - mondta a szakértő. Eddig minden különösebb mellékhatás nélkül zajlik az oltások beadása.

Beoltanak egy dolgozót a Pfizer-BioNTech koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagával a XV. kerületi Olajág Otthonban 2020. január 7-énForrás: MTI/Máthé Zoltán

Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a Pfizer-vakcinák hetente érkeznek Magyarországra, a Moderna vakcinája kéthetente érkezik majd. Arról is szó volt, hogy a vakcina beadása önkéntesen zajlik, de fontos felmérni, hogy milyen igény van az oltásokra.

Korábban írtuk: 

A kormányzati portál tájékoztatása szerint a hatóságok 1419 új megbetegedést regisztráltak hétfőn, ezzel 343 656 főre nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma. Az adatközlésből kiderült, hogy meghalt 77 többségében idős, krónikus beteg, így számuk 10 725 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 203 972 fő, az aktív fertőzöttek száma 128 959 főre csökkent. Jelenleg 5065 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, akik közül 367-en vannak lélegeztetőgépen. Kiemelték, hogy a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképessége érdekében továbbra is érvényben vannak az eddigi védelmi intézkedések, és február 1-ig érvényben is maradnak.

Maruzsa Zoltán, az Emmi köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth Rádió hétfő reggeli Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kijelentette, hogy "ahol csak lehet, nyitva maradnak az általános iskolák és óvodák".