Monumentális művet tett közzé a stratégia történetéről az Antall József Tudásközpont. A kiadványban nemcsak a hadvezérek stratégiájáról van szó, hanem a 21. század üzleti stratégiái is szóba kerülnek. A mű végkicsengése, hogy ma már senki sem lehet meg stratégia nélkül.

Napjainkban már senki nem gondolja, hogy a stratégia kizárólag haditervek kovácsolását jelenti, s a tábornokok szűk körén kívül mindenki mást hidegen hagy. Bár a görög eredetű kifejezést nyelvújítóink még a „hadászat" szóval magyarították, a XX. század második felétől világossá vált, hogy a katonák mellett immár sem a politikusok, sem a menedzserek nem lehetnek meg stratégia nélkül. Mi több, a közélet és az üzleti világ az utóbbi évtizedekben szinte kisajátította magának a fogalmat.

Középpontban az elmélet

Ami korábban zseniális hadvezérek harctéri gyakorlatát jellemezte Nagy Sándortól kezdve Caesaron és Attilán át Napóleonig, továbbá Clausewitz korától a hadelmélet gerincét képezte, az az ezredfordulóra a katonai teoretikusok belügyéből egy szinte mindenre ráhúzható, többé-kevésbé ködös „tudománnyá" vált. Mindazonáltal nemcsak egy NATO-hadművelet vagy egy marxista, esetleg iszlamista forradalom, hanem egy választási kampány sem képzelhető el stratégia nélkül, s épkézláb tervezés híján a társadalmi aktivisták akciói is hamvukba holt kísérletek lesznek. Mint ahogy az üzleti élet „farkastörvényei" közepette is bajosan tudna talpon maradni az a szűk látókörű kisvállalkozás vagy épp mamutcég, amely lemond a stratégiai elemek rugalmas alkalmazásáról.

A könyv célja a stratégiai elmélet legfőbb témáinak kifejtése – amelyeken a háborút, a politikát és az üzletet értik -, a kritikusok és a szakadárok figyelembevételével. Az olvasók csodálkozhatnak egyes szereplők megjelenésén, vagy olyan fejezeteken, amelyek alig említik a stratégiát. Ezek határozzák meg azokat a problémákat, melyekkel a vezetőknek foglalkozniuk kell, a működési körülményeket, valamint a politikai és a társadalmi cselekedeteket. Következtetésképp ez a könyv nem annyira a konflitkustervezést vagy a gyakorlati intelligenciának a bizonytalansági tényezőkre való kivetítését taglalja, hanem inkább az elmélet és a gyakorlat közötti kapcsolatokra koncentrál – valójában az elméletre, mint a gyakorlat egy formájára.

Forrás: Antall József Tudásközpont

Magyar szál

A stratégia története sokkal több, mint holmi hadtörténeti elemzések sorozata. Ahogy a szerző fogalmaz, a stratégia szó, már szinte a társadalom minden rétegébe beitta magát, így Freedman kiemelt figyelmet szentel a fogalom posztmodern értelmezésének is. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint a IV. Rész, amely A „menedzserosztály" felemelkedésével kezdődően vizsgálja a jelenkori üzleti stratégiák fejlődését, amelyet A közgazdaságtan megdicsőülése részen keresztül egészen a problémarendszer Szociológiai kihívása részig részletesen bemutat. E rész értelmezéséhez azonban nem szükséges a közgazdász diploma, hiszen ha valaki csak szimplán jobban szeretne érvényesülni az üzleti életben, és már unja Szun Ce és Machiavelli tanításait, az szintén sok tudással gazdagodhat Freedman könyvét olvasva.

A könyvben a magyar vonatkozás is található, amelyet a nyugalmazott professzor szintén részletesen kifejt a Nukleáris játszmák című fejezetében. Neumann János és az általa megálmodott játékelmélet kellemes meglepetéssel szolgálhat a magyar olvasó számára, aki a hidegháborús stratégiák bemutatása közben találja szemben magát a magyar matematikus nevével. A külön fejezetrész egy átfogó és részletes értelemzéssel írja le a zéró összegű játszmák gondolatmenetét, amelyet a nukleáris hadviseléssel kapcsolatos kockázatok részeként fejt ki.

Érdekes párhuzamok

Lawrence Freedman, akinek a londoni King's College hadtudományi tanszéke bő három évtizeden át volt szellemi műhelye, a stratégia fejlődéstörténetét kutatva nem csupán Dávid és Góliát történetéig vagy a bibliai Sátán lenyűgöző lázadásáig, hanem egészen a főemlősök viselkedéséig nyúl vissza. Nem habozik megvilágítani a propaganda és a reklámipar módszertanának szoros kapcsolatát sem. Sőt, könyvében terítékre kerül az ókori görögök és kínaiak, valamint a reneszánsz kor izgalmas stratégiafelfogása is, hiszen aligha csoda, hogy ma már Szun-ce és a sokáig félreismert Machiavelli a kedvenc szerzője azoknak a kampánymenedzsereknek, akik elbűvölve találgatják: vajon a politikai és az üzleti játszmák egyes szereplői miért sikeresebbek, mint hasonló adottságú ellenfeleik.