Többször megvertek egy kislányt egy fejér megyei lakásotthonban idősebb társai. Mindezt azért, hogy a kislány prostituáltként dolgozzon nekik. Rá is vették, hogy egy férfival szexeljen. A férfi 2000 forintot fizetett neki, és néhány szál cigarettát adott oda. A lakótársai azt is mind elvették tőle.

A vádirat szerint a két fiatal lány és a náluk is fiatalabb kislány egy helyen, egy fejér megyei lakásotthonban laktak. Előbbi kettő két éve úgy döntött, hogy a kislányt prostitúcióra kényszerítik. Egyikük többször meg is verte őt. A két idősebb lány ezután az egyik közösségi oldalon álprofilt készítettek a kislányról, ahová gyakorlatilag meztelen képeket tettek fel róla.

Aztán üzenetet írtak az egyik ismerősüknek, és találkozót beszéltek meg vele. Ide a kislányt is elvitték, akinek be kellett szállnia a férfi autójába. 

A férfi egy erdős területre hajtott, és az autóban – ahogy az ügyészség fogalmaz - szexuális cselekményt végzett a kislánnyal. Ezután 2.000 forintot, és néhány szál cigarettát adott neki. 

Ezeket később az idősebb lányok elvették tőle.

A történtek után a kislány a lakásotthonban elmondta, hogy mi történt vele, ezután indult eljárás az ügyben.

A két idősebb lány az előkészítő ülésen mindent beismert, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról.

Mindketten felfüggesztett fogházbüntetést kaptak, és pártfogó felügyelet alá kerültek.
Elítélték a kislánnyal közösülő férfit is, ő felfüggesztett börtönt kapott.