Három nőt is megtámadott egy szatír Hódmezővásárhelyen. Miközben arra kérte őket, hogy feküdjenek le vele, a nemi szervét fogdosta. Az egyik nőt egészen a házáig üldözte.

A vádirat szerint a férfi tavaly nyáron három különböző nőt is követett Hódmezővásárhelyen.

Miután a közelükbe ért biciklijével, megkérdezte őket, hogy nincs-e kedvük vele szexelni. A kérdések közben az egyik kezével a nadrágjába nyúlva maszturbált.

A nők minden alkalommal kiabálva kértek segítséget, ami két esetben elég is volt ahhoz, hogy a szatír megijedjen és elmeneküljön.

Az egyik menekülő nőt azonban otthonáig követte, ajánlatát ismételgetve.
Mint kiderült, a férfit korábban már elítélték hasonló bűncselekményekért, most ismét eljárást indítottak, és már vádat is emeltek ellene.