Megkéselt egy budai recepcióst, majd Mexikóban bujkált egy tolvaj

Vágólapra másolva!
Jogerősen tíz év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki 2001-ben megkéselte egy budai szálloda recepciósát, majd tizenhét évig Mexikóban bujkált.
Vágólapra másolva!

A férfi 2001. szeptember 28-án az egyik társával együtt álnéven, hamis okmányokkal és személyi adatokkal jelentkezett be egy budai hotelbe azért, hogy lopjanak onnan. Rövid idő múlva csatlakozott hozzájuk harmadik társuk is.

A recepciósnak a férfi és társai ismerősek voltak, mivel a szállodában 2000 novemberében is volt egy lopássorozat, és hozzájuk hasonló személyleírású emberek merültek fel tolvajokként.

A férfi és a társai este álkulccsal bementek a szálloda német vendégeinek szobájába, és elvittek egy fényképezőgépet meg egy mobiltelefont.

Közben a recepciós jelzésére a hotel tulajdonosa és alkalmazottai kérdőre vonták a tolvajokat, és dulakodni kezdtek. Ekkor a férfi egy késsel megvágta őket.

A recepcióst a mellkasán és a hasa bal oldalán legalább kétszer szúrta meg, majd elmenekült.

A férfi egyik társa szintén elmenekült, a másikat a rendőrök a helyszínen elfogták.

A hotel tulajdonosának és a segítőinek nyolc napon belül gyógyuló sérülései lettek, a recepciós viszont életveszélyes állapotba került.

Életét a gyors orvosi ellátás, a mellkasfeltáró műtét mentette meg.

A férfi Mexikóba szökött, és hamis személyazonossággal új életet kezdett. Nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el az ottani hatóságok 2018-ban, majd Magyarországra hozták. 2019. február 1-ig letartóztatásban volt, majd óvadék ellenében bűnügyi felügyelet alá került. Az elsőfokú ítélet kihirdetése után végül ismét elrendelték a letartóztatását.

Az ítélőtábla közleménye szerint az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék megállapította azt is, hogy a vádlott és egyik társa az 1990-es évektől kezdve többször volt büntetve vagyon elleni bűncselekmények - köztük szállodai lopások - miatt. A törvényszék tavaly június 24-én a férfit aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt 8 év fegyházra ítélte, valamint kötelezte csaknem 600 ezer forint bűnügyi költség kifizetésére.

Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla nyolcról tíz évre súlyosította a fegyházbüntetést.

A férfi legkorábban büntetése kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.