Fiókája lett a pápaszemes pingvinpárnak a Szegedi Vadasparkban

Vágólapra másolva!
A fióka apja a németországi Straubing állatkertjéből származó Zebra, az anyja pedig a vadasparkban született pingvin, Pimpó. Veprik Róbert igazgató elmondta, évente kelnek ki újabb pingvinfiókák a parkban, ami azt jelenti, hogy az állatok jól érzik magukat szegedi otthonukban.
Vágólapra másolva!

Egy pingvinfióka kikelése már nem számít kivételes eseménynek a vadasparkban, a december közepi jövevény azonban mégis különleges. Apja, a németországi Straubing állatkertjéből származó Zebra párjául a szegedi születésű tojót, Pimpót választotta. Vagyis a fióka az első "második generációs" szegedi pingvin.

A Nemzetközi Fajmegmentési Program (EEP) keretében 2011 végén érkeztek az első pápaszemes pingvinek - köztük Zebra is - a Szegedi Vadasparkba, és

egyből állatkert egyik legnépszerűbb lakóivá váltak.

2014-ben jött világra az első fióka, majd évente számítani lehetett a csapat gyarapodására, amely azt mutatja, hogy jól érzik magukat a szegedi otthonukban. Az évek alatt 13 pingvinfióka kelt ki tojásából, ezek jó részét a szüleik fel is tudták nevelni.

A pápaszemes pingvinek hosszú távú monogám kapcsolatban élő gondos szülők,

s ennek tanújelét adták az állatkertben is.

A fiókákat a gondozók egy hónapos korban viszont egy időre elválasztják, hogy megtanítsák elfogadni a táplálékot emberi kézből is. Ez azért fontos, mert a gondozásukkor takarmány-kiegészítőket és a madármalária megelőzését szolgáló gyógyszereket szükséges adni nekik, ezt csak egyedenként megetetve lehet megtenni. A "tanítás" után természetesen a fióka visszatér a csapatba.

A pápaszemes pingvinek, melyek testhossza 40-60 centiméter, tömege 2-4 kilogramm, nem sarkvidéki környezetben, hanem Dél-Afrika partvidékén élnek.

Az egyetlen afrikai pingvinfaj magyar nevét a szeme fölött megfigyelhető csupasz, rózsaszínű bőrfelületről kapta,

amely a testhőmérséklet szabályozásában játszik fontos szerepet. A hőmérséklet emelkedésével több vér jut ide - a bőr színe is élénkebbé válik ilyenkor -, ami könnyebben lehűlhet.

A természetben a legnagyobb problémát az élőhelyek pusztulása, a tojásvadászat és a kevesebb táplálék mellett a Dél-Afrika térségében sajnos nem ritkán előforduló olajtanker-katasztrófák jelentik. Egy-egy ilyen tragédia alkalmával ezrével pusztulnak el a pingvinek is.