Az internetről rendelte a kábítószert egy díler

Vágólapra másolva!
Egy 37 éves férfi az internetről rendelt biofüvet, amit később tovább árusított egy Somogy megyei településen.
Vágólapra másolva!

A férfi 2018 őszétől az interneten kezdett biofüvet rendelni, hogy azt majd haszonnal eladja másoknak.

A drogot különböző vegyi anyagokban feloldotta, zsályalevelet kevert hozzá, majd kiporciózva árulni kezdte az otthonában.

Forrás: Ügyészség.hu

2019 áprilisában fogták el a rendőrök, addig legalább négyen vettek tőle a szintetikus drogból, amiből a rendőrök találtak is nála a házkutatás közben.

A kábítószeren kívül találtak még az ágyban egy pisztolyt, amit a férfi és az élettársa ágyában rejtett el. Fegyvertartási engedélyük nem volt.

Az ügyészség lőfegyverrel visszaélés és kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt emelt vádat. A bíróság a férfit 6 év fegyházbüntetésre ítélte, az élettársát pedig 2 év börtönbüntetésre, aminek a végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet a nővel szemben jogerős, a férfi enyhítésért fellebbezett.