Több mint nyolcmilliót csalt ki idős ismerősétől egy nő

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy nő 2015 őszén megismerkedett egy 1929-ben született nyugdíjassal, aki már szellemileg is leromlott állapotban volt. Miután elnyerte a bizalmát, kölcsönkért tőle. Megkapta a pénzt, amit nem adott vissza.
Vágólapra másolva!

2015 szeptembere és decembere között

több részletben összesen 8 millió 300 ezer forintot kért és kapott kölcsön

egy nő egy idős embertől. Azt mondta, ingatlanainak tehermentesítésére, karbantartási munkákra kell a pénz. Hogy bebizonyítsa, hogy visszafizeti neki, amit kapott, azt mondta, hogy

az egyik lakásra jelentkezett egy vevő és a vételárból vissza tudja adni a kölcsönt. Valójában nem rendelkezett egyelten lakással sem,

és nem is tudta visszafizetni a kölcsönt. Át akarta vele verni idős ismerősét, hogy hozzájusson a pénzéhez. Az ügyészség a nőt

jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalással

vádolta meg.

illusztráció Forrás: pixabay.com

A vádlott csütörtökön áll bíró elé a Fővárosi Törvényszéken.