Több tanítványát is megerőszakolhatta egy tanár egy budapesti sportiskolában

Vágólapra másolva!
A férfi érzelmileg zsarolta diákjait, hogy szexuális viszonyt létesítsenek vele. Emiatt akár 12 év börtönt is kaphat.
Vágólapra másolva!

Egy férfi tanárként dolgozott egy budapesti sportiskolában, ahogy az ügyészek szerint visszaélt a diákok kiszolgáltatott helyzetével, és a tanár-diák kapcsolaton túlmenő bizalmi viszonyt alakított ki velük.

Rendszeresen molesztálta őket. Volt, akit szexre kényszerített. 2011-től 2017-ig négy kisfiút is zaklatott rendszeresen.

Az ügyészség

szexuális kényszerítés, illetve kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat ellene.

Ahogyan korábban megírtuk,

egy negyvenegy éves budapesti tanár egyes tanítványaival szexuális kapcsolatot létesített, másokat pedig szexuálisan zaklathatott.

A vád szerint a fiatalkorú fiúkat érzelmi zsarolással kényszerítette szexuális kapcsolatra.

Az egyik áldozat ügyvédje azt mondja, a fiatal fiút nagyon megviselték a történtek, lelkileg összetört. A tanár akár 12 év börtönt ia kaphat, emellett eltilthatják a foglalkozásától is. A férfi szerdán áll bíró elé a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.