Több szén-monoxid-szivárgásos eset is volt a hét első napján

Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Szederkényben hárman kerültek kórházba, Szolnokon több gázüzemű készülék együttes működésekor riasztott az érzékelő, Makón ugyancsak jelzett a berendezés, ott egy vízmelegítőt kellett leválasztani a gázhálózatról és Balmazújvárosban is jól vizsgázott a szén-monoxid-érzékelő - írta a legutóbbi esetekről honlapján a Kataszrófavédelem. 
Vágólapra másolva!

A hidegebb időjárás miatt fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet, ha a fűtőeszközt nem rendeltetésszerűen használják, ha szabálytalan annak kivitelezése, vagy ha a rendszeres műszaki felülvizsgálatot elmulasztották - olvasható a tájékoztatásban.

A szén-monoxid-mérgezések elkerülése érdekében

gondoskodjanak a lakás rendszeres szellőzéséről.

A mérgező gáz akkor alakul ki, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz elhasználja a szoba levegőjét az égéshez, és nem biztosított a levegő-utánpótlás. Emellett az egyéb épületgépészeti berendezéseket is figyelembe kell venni a kazán üzemelése során, mert ezek is a lakás levegőjét használják, így a páraelszívó, a motoros szagelszívó ventilátor, valamint a szárítós mosógép is.

Rendőr-, mentő- és tűzoltóautó egy családi ház előtt a XXIII. kerületi Maros utcában 2020. november 15-én. A házban szén-monoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja (képünk illusztráció) Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Fontos, hogy

ne fűtsenek háztartási hulladékkal, lakkozott, festett vagy nedves fával, mert ezek amellett, hogy mérgező gázokat bocsátanak ki,

fokozzák a kéményben a kátrány és a korom lerakódását. Az ilyen lerakódások miatt leszűkül a kémény belseje, visszaáramolhat a füst a házba. A kémény belső falára lerakódott vastag korom- és kátrányréteg a fűtés hatására izzani kezdhet, akár meg is gyulladhat, ami lakástűzhöz vezethet.

A katasztrófavédelemhez a szén-monoxid miatt érkező segélyhívások évről évre növekvő számából is jól látszik, hogy

egyre többen használnak szén-monoxid-érzékelőt Magyarországon.

Érzékelőt csak megbízható forrásból, műszaki cikkeket forgalmazó üzletben szabad vásárolni. Vásárlásnál keressék a magyar nyelvű használati utasítással rendelkező és megfelelő minőségű készülékeket. Az ajánlott készülékek listája a katasztrófavédelem honlapján elérhető.