Meg akartak erőszakolni egy nőt a HÉV-en

koronavírus, járvány, maszk, tömegközlekedés, védőmaszk, hév, Budapest, Közvágóhíd
Vágólapra másolva!
Kedden reggel munkába tartott egy nő a gödöllői HÉV-vel, amikor egy férfi meg akarta erőszakolni. Miután ellenállt, a férfi brutálisan megverte, eltörte az orrát – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A 40 év körüli nő Kistarcsáról indult a munkahelyére kedden reggel, amikor egy férfi megtámadta.

Meg akarta erőszakolni. Amikor ez nem sikerült, ezért úgy megverte, hogy kórházba került a nő.

A nő egy gödöllői cégnél dolgozik, amelynek az ügyvezető igazgatója a vállalat közösségi oldalán osztotta meg a történteket.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

– írta az igazgató, akit a Bors telefonon ért utol.

Elmondta, hogy a Mogyoród és Erzsébet Park megálló között történt a támadás. A sikertelen próbálkozás után a férfi mindent elvett a nőtől és elszaladt. A nő még tudott járni, le tudott szállni, egy közeli rokánhoz ment, ahonnan felhívta a férjét és a rendőröket.

A nyomozók kiderítették, hogy egy fiatal férfiről van szó, aki a Szilasliget megállónál szállt fel a HÉV-re.

Odament a nőhöz és azt mondta neki, hogy vegye a nadrágját, mert közösülni akar vele.

Mivel erre nem volt hajlandó, a férfi nagyon megverte, elvette a táskáját, és amikor a vonat megállt elmenekült. A lap azt is megtudta, hogy a nőnek eltört az orra. Ismeretlen tettes ellen indult eljárás az ügyben szexuális erőszak kísérlete, kifosztás és súlyos testi sértés miatt.