Fegyverarzenálra bukkantak egy gégényi nyugdíjas otthonában

Vágólapra másolva!
Egy 70 éves, gégényi férfi több fegyvert és lőszert tartott otthon illegálisan. Bevallása szerint mindig is érdekelték a katonai eszközök, de ártani sohasem akart senkinek. A rendőrség lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt indított ellene nyomozást.
Vágólapra másolva!

A rendőrök tavaly októberben kutatták át a nyugdíjas házát egy füles alapján. A férfi önként odaadott nekik 1640 darab, különböző kaliberű lőszert, amelyetket a háza udvarán, egy lakókonténer alatt tartott.

Ezeken kívül fegyvereket, gépkarabélyt, pisztolyokat, géppisztolyt, golyószórót és légpuskát is lefoglaltak tőle.

Forrás: Police.hu

Az igazságügyi fegyverszakértői vizsgálat eredménye szerint a légpuska lőfegyvernek, a töltények lőszernek minősülnek.

A többi lefoglalt fegyvert hatástalanították.

A férfi ezeket illegálisan szerezte be és tartotta az otthonában.

A 70 éves férfi a kihallgatása közben azt mondta, hogy mindig is érdekelték a katonai eszközök, a fegyverek is, de nem akart bűncselekményt elkövetni velük. A rendőrség lezárta a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt indított nyomozását, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték el az illetékes ügyészeknek.