1311 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és meghalt 98 ember az elmúlt 24 órában - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a legfrissebb járványügyi adatokat péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában.

A miniszterelnök elmondta, 3958 ember van kórházban, 274 ember lélegeztetőgépen.

Összesen 356 973 fő fertőződött meg eddig a vírussal, és 11 811 főre nőtt a halálos áldozatok száma - közölte a kormányzati tájékoztató portál. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 237 362 fő, az aktív fertőzöttek száma 107 800 főre csökkent.

138 983 embert oltottak be, közülük 5815 fő már a második oltását is megkapta. 400 ezer olyan ember van, aki vagy az oltás miatt, vagy mert meggyógyult, védettnek minősül, nem fertőznek meg másokat, és ők sem fertőződnek meg. Az eddig beoltottak többsége egészségügyi dolgozó, emellett már tízezer idősotthonban lakó és dolgozó oltása is megtörtént. Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg. A szerdán érkezett vakcinaszállítmány közel 36 ezer ember oltására elég, a következő szállítmány csak jövő héten érkezik. A kormány lassúnak tartja az EU által koordinált vakcinaszállítmányok ütemét, ezért kínai és orosz vakcinák beszerzését is megcélozta, hogy mielőbb megkezdődhessen a lakosság tömeges oltása és a korlátozások feloldása. Szijjártó Péter külügyminiszter ma Oroszországban tárgyal a magyar hatóság által már engedélyezett orosz vakcina beszerzéséről.

Budapest, 2021. januárFotó: Csudai Sándor - Origo

A kormány lassúnak és kevésnek tartja a Brüsszel által koordinált uniós vakcinabeszerzést és -szállítást. A kormány számításai szerint ha csak Brüsszelre hagyatkozik Magyarország, akkor szeptember végénél előbb nem lehetne feloldani a korlátozásokat. A csütörtöki online EU-csúcs kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel úgy nyilatkozott:a magyaroknak nem magyarázatra van szüksége, hanem vakcinára

Mivel Európában nincs elég oltóanyag, ezért minden biztonságos és hatásos vakcina beszerzésére szükség van a lakosság mielőbbi oltásához és a korlátozások mielőbbi feloldásához. A kormány megbízásából Szijjártó Péter külügyminiszter ma Oroszországgal tárgyal a Szputnyik V vakcina beszerzéséről, amelyet a magyar hatóság az AstraZeneca-vakcinával együtt már engedélyezett. Magyarországon eddig is, és ezt követően is csak olyan vakcinák kerülhettek és kerülhetnek forgalomba, amelyek a magyar hatóságok vizsgálata alapján is hatékonyak és biztonságosak, és amiket már több országban is alkalmaznak.

Magyarország eddig 19,7 millió adag nyugati vakcinát kötött le, több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, CureVac), ezekből jelenleg csak a Pfizer- és a Moderna-vakcinák rendelkeznek az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével. A két gyártótól eddig összesen 165 ezer ember oltására elég vakcina érkezett Magyarországra (5 db Pfizer-szállítmány és 1 db Moderna-szállítmány).

Az oltási rendben elsők az egészségügyi dolgozók. A második körben az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása kezdődött meg. Eddig összesen 10 ezer idősotthonban lakót és dolgozót oltottak már be. Nagyon sok szociális intézmény még hátravan, az oltás ütemét itt is a rendelkezésre álló vakcina határozza meg.

A harmadik körben a védőoltásra jelentkezett 89 év felettiek következnek, akiket a háziorvosok vagy oltócsapatok fognak beoltani, akár a saját otthonukban. Az oltási munkacsoport is folyamatosan dolgozik, követi az oltások menetét, a várható vakcinaszállítmányokat, és felkészült a tömeges oltásokra is, ha jön elég vakcina. Minden célcsoport időben értesülni fog a rá vonatkozó tudnivalókról.

A védőoltás ingyenes és önkéntes, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni. A védőoltásra már több mint 1,7 millióan regisztráltak a honlapon.