Szinetár Dóra válaszlevelet küldött Apáti Bencének, a Budapesti Operettszínház balettigazgatójának, az ismert publicistának, miután az Origóban megjelent Apáti Bence "Szinetár Dóra hazugságai és a bíróság" című írása. 

"Szinetár Dóra: Apáti Bence igazságai és a szabad vélemény-nyilvánítás

Attól, mert egy hazugságot sokszor egymás után elmondunk-leírunk, még nem lesz igaz. Attól, mert Apáti Bence sokszor leírja, hogy én hazudok, még nem válik valósággá. Vagy például hiába írnám le nagyon sokszor, hogy Apáti Bence szőke, kékszemű és népitáncos, attól még nem lesz az.

"Történt", hogy Apáti Bence pert veszített a bíróságon. Másodfokon is. Beperelte ugyanis a Magyar Narancsot egy velem készült interjú miatt. Veszíteni nagyon nehéz dolog. A sikeres leviselkedéséhez intelligenciára, eleganciára, és stabil mentálhigiénés állapotra van szükség. Vagy minimum humorérzékre. Mindezek hiányában marad egy közepesen logikátlan, kellemetlen hangvételű iromány, amit leginkább egy hisztis, sértett kiskamasz magyarázkodásához tudnék hasonlítani, de nem teszem. Pedig megtehetném, minden következmény nélkül, ugyanis ez az én VÉLEMÉNYEM lenne. Ez volt ugyanis a bírósági ítélet lényege.

Apáti Bence rosszul értette, a per tárgya nem az volt, hogy megállapítsák, az adott interjúban az én állításaim igazak voltak–e, hanem az, hogy kiderítsék, az állításaim VÉLEMÉNY-nek minősül-e. Ugyanis ha igen, akkor az szabad. Ebben a típusú demokráciában a VÉLEMÉNY-nyilvánítás szabad. Ha nem így lenne, Apáti Bence épp most is a soktól-sok évig terjedő börtönbüntetését töltené több rendbeli becsületsértésért, rágalmazásért és gyűlölet-beszédért. Az, hogy nem ez történik, azért van, mert az a sok minden, amit élő, és felvett tv-műsorokban, nyomtatott- és online újságok, blogok hasábjain naponta kifogalmaz magából, az ő VÉLEMÉNYE. Ezért szinte mindegy, hogy egyetlen betű is igaz-e belőle. Mondhatja. Írhatja. Akkor is, ha a mondataival belegázol emberek önérzetébe, ha a célozgatásaival virtuálisan gyomorszájon vág másokat, akkor is, ha nyolc napon túl gyógyuló lelki sérülést okoznak a megjegyzései. Megteheti. Mert ez "csak" VÉLEMÉNY.

És épp ezért nyilatkozhatom én is róla, amit nyilatkoztam. Ami, tegyük hozzá, a kanyarban sincs mindazon minősítésekhez, és megalázó jelzőkhöz képest, amiket ő használ másokkal kapcsolatban, vagy akár a bírósággal szemben legutóbbi irományában. De megtehetem én is, mert ez meg az én VÉLEMÉNYEM. Lehet ezen vitatkozni, hogy jól van-e így ez a dolog, de ahogy írtam, a mi demokráciánk jogrendje ezt diktálja.

Apáti Bence következő problémája a rasszista és antiszemita fogalmak értelmezésével van. Sokadik alkalommal bizonygatja, hogy ő "a zsidók" barátja, aki "a zsidókat" félti, és "a zsidókért" aggódik, amit el is ismert xy, fontos "zsidó közéleti lap" főszerkesztő-helyettese. Egy vallástörténeti tankönyvben nem szerepel annyit ez a szó, mint Apáti írásaiban, ami önmagában véve nyilván nem antiszemitizmus, de mégis ad egy kellemetlen felhangot, amit csak megerősít a bíróság által is megemlített állandó Sorosozás, és libernyákozás, ami jogilag szintén tiszta, de mindenki pontosan érti, mit is jelent valójában.

Mint Apáti Bence legtöbb kijelentése, amik az úgynevezett "csúsztatás" kategóriájába tartoznak. A valódi vélemény kimondásához bátorság kell. Ehelyett csak célozgatásokra, utalgatásokra telik, amit így is mindenki pontosan ért – az ő követői is, nyilván ezért van minden megnyilvánulása után annyi szélsőséges komment, még ha állítása szerint nem is szándéka ezeket gerjeszteni – de ha a számonkérés eljön, ezeket a mondatait ki lehet magyarázni. A következmény viszont adott, az éterben maradt gyűlölet, amiért ő már nem vállal felelősséget. Így van ez a "buzizással" is.

Több alkalommal számon kérte már rajtam, hogy ha annyira védem a melegek érdekeit, akkor miért nem védem meg őt, amikor "lebuzizzák". Itt is halmozott anomáliák vannak. Akkor ő most meleg, akit nekem védenem kellene? Vagy hetero, akit azzal "gyaláznak", hogy meleg? Ettől miért kellene bárkinek megvédeni? Az én világlátásom szerint az, hogy valaki meleg, ugyanolyan tulajdonság, mint hogy mondjuk barna hajú. Ha Apáti Bencéről azt írnák, hogy barna hajú, akkor is ki kérné magának? Ha tényleg az, akkor ez tény. Ha nem az, akkor meg akit érdekel, látja, hogy fekete. Az is nem mindegy? Csak azt zavarja, ha "lemelegezik", aki homofób, és a homoszexualitást valami alacsonyabb rendű állapotnak gondolja. Amúgy nekem az a VÉLEMÉNYEM, hogy általában az foglalkozik ennyit ezzel a témával, aki vagy valóban meleg, csak nem meri felvállalni, vagy az, csak még nem vallotta be magának sem. "

Még néhány apróság.

1., Van a közel-keletről származó kollégánk. Az Operettszínházban is van. Érdemes balettigazgatóként megismerni az épületben dolgozókat.

2., Bóta Gábor nevében is örülök, hogy rendszeres nézője a Bóta Cafénak.

3., Örülök, hogy ismeri a Thália Színház épületét. Nem tudom ugyan, hogy mi köze ennek bármihez, de jó volt olvasni. Ha gondolja, indíthatunk egy versenyt, hogy melyikünk ismer több magyarországi színházépületet belülről.

4. Értem, hogy sürgős volt a sajtópert elindítani, de ha valaha be akart volna engem is perelni, azt ezzel párhuzamosan (vagy azóta) is megtehette volna. Nem véletlenül nem tette. Sosem fogja. És ezt ő tudja a legjobban.

És végül... amiért vettem az időt és energiát, hogy másokkal ellentétben mindenféle szintetikus segítség nélkül felpörgessem magam, és megírjam ezt a "választ":

Bár Apáti Bencének lehet ez a VÉLEMÉNYE, mégis kikérem magamnak a képmutató, és hazug jelzőket, valamint a gyanúsítást, miszerint én kettős mércével élek.

Világ életemben undorodtam a hazugságtól, és a hazug emberektől. Rengeteg konfliktusom származott abból, hogy mindig vállaltam a véleményemet, bármilyen kellemetlen volt is az adott esetben. Az említett Magyar Narancs interjú az élő példája, hogy nem szeretnék egyik "szekértáborhoz" sem tartozni. Pont úgy elítélem a "migránsozást", és a bármilyen rasszú, vagy vallású embertársaink elleni uszítást, mint az O1G feliratok, vagy hasonlóan mocskolódó mondatok használatát. Több fórumon el is mondtam: egyik sem fér bele a neveltetésembe, az erkölcsi értékrendembe. Mélyen hívő ember vagyok, hiszek az imában- a magam Istenéhez, hiszek a szeretetben, az elfogadásban, a megértésben és a jóra való törekvésben. Nem hiszek a gyűlöletben, és az egymás ellen uszításban. Nem vagyok hajlandó asszisztálni semmi ilyesmihez, oldaltól, nemtől, vagy vallástól függetlenül. Ügyekben hiszek, amik mellett teljes mellszélességgel kiállok. Ilyen ügy például a magyarországi gyermekéhezés felszámolása ugyanúgy, mint a sérült, vagy másként született gyerekek teljes értékűként kezelése, a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának visszaszerzése, a szivárványcsaládok létjogosultságának elfogadása, vagy UNICEF Magyarország Jószolgálati Nagykövetként akár a szabad szoptatásért, akár a gyerekjogok tiszteletben tartásáért folytatott küzdelem.

44 év alatt sokszor kerültem nehéz helyzetekbe, és voltak, akik megkérdőjelezték a döntéseim helyességét. Én azonban minden reggel nyugodt lélekkel és jó érzéssel tudok a tükörbe nézni, mert számomra nem kérdés, hogy mindig a becsület, a tisztesség, a jószándék, az élni és élni hagyni elve vezetett. Anyaként, nőként, emberként, színészként kikérem magamnak, hogy Apáti Bence ezt bármikor is megkérdőjelezze."