Tetten érték az unokázós csalókat, a pénzt megszámolni sem volt idejük

Vágólapra másolva!
Közel kétmillió forint készpénzt vettek át egy idős férfitól egy unokázós bűncselekmény feltételezett elkövetői, amikor a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő egységei és a győri járőrök lecsaptak rájuk.
Vágólapra másolva!

Győrben az elmúlt év végén, valamint ez év januárjában ismét megjelentek az úgynevezett unokázós csalók. A bűncselekmény elkövetői szinte mindig ugyanazzal a mesével tévesztették meg a gyanútlan időseket. Így történt ez 2021. január 22-én a délutáni órákban is, amikor egy 72 éves idős férfit hívtak fel a szokásos történettel. A kiszemelt áldozat gyermekének adta ki magát egy sírós női hang, és pénzt kért a férfitól arra hivatkozva, hogy autóbalesetet szenvedett, amelyben megsérült a torka, de elmondása szerint a helyszínelő rendőrök nagyon készségesek, így eltekintenek a büntetéstől,

amennyiben hárommillió forintot helyez el náluk letétbe.

Ezután az állítólagos rendőr vette át a telefont, és közölte, hogy ő nem hagyhatja el ugyan a helyszínt, de a fiát elküldi a pénzért. Az idős embernek szinte felocsúdni sem volt ideje, mire összeszedte a kért összeg egy részét, már csengetett is az ajtaján egy férfi, aki átvette a pénzzel teli borítékokat, majd gyorsan beült egy autóba, amiben egy nő is tartózkodott.

Elfogták őket

A győri rendőrök ekkor csaptak le a csaló párosra, akik a korábbi nyomozások során begyűjtött információk alapján kerültek a nyomozók látókörébe. Kiszállították, földre teperték a bűncselekmény két feltételezett elkövetőjét, a tetten ért 28 éves L. Istvánt, és bűntársát, a 41 éves A. Jutkát. Mindkettőjük kezén kattant a bilincs, és a helyszínen elvégzett ruházatátvizsgálás során L. István nadrágjának zsebéből előkerült a sértettől korábban átvett közel kétmillió forint. A rendőrök előállították, majd csalás bűntette miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket. L. Istvánt a nyomozók további öt, hasonló módon végrehajtott bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították. A nyomozók még aznap vissza is adták a becsapott idős férfinek a tőle kicsalt milliókat.