Bezártak a boltok, ezért a közeli plébániára tört be két sajókazai fiatal, hogy alkoholt szerezzen. A rendőrök hamar elfogták őket.

Két sajókazai barát beszélgetett egy helyi téren július 20-án a késő esti órákban. A későbbi gyanúsítottak emlékezete szerint már mindketten elég ittasak voltak, amikor úgy döntöttek, hogy még tovább szeretnének italozni - írja az esetről a Police.hu.

A két férfi úgy döntött, a közeli plébánián szerez magának alkoholtForrás: police.hu

Az üzletek azonban már zárva voltak, ők viszont nem akartak messzire menni, ezért úgy döntöttek, hogy a közeli plébánián keresnek alkoholt.  Be is törtek az épületbe, ahonnan három üveg bort és egy üveg égetett szeszt, valamint különféle porcelán tárgyakat loptak el. A rendőrök hamar azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalokat, akik részletes beismerő vallomást tettek.

– A Sajókazai Rendőrőrs a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek – olvasható a rendőrség közleményében.