Letartóztatásban maradhat az a szolnoki férfi, aki a vád szerint megerőszakolt két fiút. Amikor házkutatást tartottak nála a rendőrök, rengeteg gyermekpornográf felvételt találtak.

A vád szerint a férfi családi barátság, és családi kapcsolatokon keresztül került közel a két kisfiúhoz, akiket később megerőszakolt. A lakásásában több ezer pornográf képet találtak, amik fiatalkorúakról készült, gyakran szex közben. Ezeket az internetről töltötte le és a laptopján tárolta. Ezen kívül 30 éles lőszert is találtak nála, ezeket is lefoglalták.

Az első fokú bíróság a vádemelés után fenntartotta a letartóztatását, de a férfi és a védője fellebbezett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség egyetértett a bírósággal, vagyis hogy a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ami csak a letartóztatással akadályozható meg. Ezért azt javasolják a Szegedi Ítélőtáblának, hogy hagyja helyben az első fokú bíróság döntését.