Főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozott kárt a havazás, a tűzoltókhoz hétfő késő délelőttig mintegy ötven bejelentés érkezett az időjárás miatt - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

A bejelentések több mint kilencven százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, a környező megyékből általában csak két-három hívás érkezett - nyilatkozta Dóka Imre. 

Főként a szél és a felázott talaj miatt, a hó súlya alatt kidőlt fák eltávolításához kérik a tűzoltók segítségét  - tette hozzá. Egyebek mellett Miskolc-Diósgyőr, Kishuta, Nyíri, Monok, Ózd, Rakaca és Aggtelek környékéről érkezett bejelentés.

Bükkszentkereszt térségében egy időre le kellett zárni a 2505-ös utat, mert rádőlt egy fa. Ezt már eltávolítottak a tűzoltók, akik folyamatosan dolgoznak a káresetek felszámolásán - mondta a helyettes szóvivő.