Három férfi egy kocsiból figyelte ki egy nőt a VII. kerületben, majd az egyikük rátámadt és elrabolta a táskáját. A támadók közül kettőt már korábban elfogták. Az esettel kapcsolatban a rendőrök néhány perccel ezelőtt tartottak sajtótájékoztatót, ahol elmondták, hogy a banda több rablást is elkövetett a fővársosban hasonló módszerrel. 

A sajtótájékoztatón Csécsi Soma, a BRFK szóvivője elmondta, hogy a 34 éves H. Dániel kihallgatása közben beismerő vallomást tett.

Ezen túl azt is elmondta, hogy további két rablást is elkövettek ugyanezzel a módszerrel Budapest XI. és XIII. kerületében.

Csécsi Soma, a BRFK szóvivőjeFotó: Polyák Attila - Origo

A rablásokhoz bérelt autót használtak, amit egyszer az egyik Róbert Károly körúti benzinkúton tankoltak meg, majd fizetés nélkül elhajtottak. Emiatt szabálysértési eljárást indítottak ellenük a rendőrök.

Ahogy azt már korábban megírtuk, január 18-án kora este, a VII. kerületi Rózsák terénél a 34 éves H. Dániel, a 18 éves P. Márton valamint Jónás Béla az autóból figyeltek meg egy nőt. Amikor elég közel kerültek, H. Dániel kiszállt a kocsiból, odafutott hozzá és lerántotta a válláról a táskáját.

A nő próbált kapaszkodni a táskájába, de a férfi olyan erővel húzta, hogy végül egy oszlopba kellett kapaszkodnia, hogy ne essen el. A férfi ezek után visszaült a kocsiba és elhajtottak.

A rendőrség pár napon belül azonosította a támadókat, H. Dánielt január 24-én, P. Mártont pedig egy nappal később elfogták. Rablás miatt kihallgatták őket, majd javasolták a letartóztatásukat.

A harmadik társukat, a 31 éves Jónás Bélát még keresik, elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Forrás: Police.hu

A ki felismeri a képen látható Jónás Bélát, azt jelentkezzen a rendőrségen.