Buszon és vonaton is fogtak el migránsokat, de voltak, akik teherautóból ugrottak ki a rendőrök elől

Vágólapra másolva!
Magyarország öt megyéjében is tartóztattak fel migránsokat az elmúlt 24 órában. Volt, akiket embercsempészek próbáltak átvinni a határon, mások egyedül próbálkoztak. Senki sem úszta meg rendőri intézkedés nélkül.
Vágólapra másolva!

Csak Csongrád-Csanád megyében 57 migránst fogtak el egyetlen nap alatt

Kiszomboron, Mórahalomon, Ásotthalomon Kübekházán, és Szegeden 45 migránst tartóztattak fel, akik szírnek, algériainak, palesztinnek és afgánnak mondták magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelesen igazolni.

Ugyanebben az időszakban

egy román-magyar közös ellenőrzés során továbbbi 12 migránst találtak, akik két román rendszámú kisteherautóban rejtőztek el.

Őket Csanádpalotán fogták el. Mind férfiak voltak, egyikük töröknek, a többiek irakinak vallották magukat. Személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét ők sem tudták igazolni. A migránsokkal szemben tiltott határátlépés miatt, a román sofőrökkel szemben embercsempészet miatt indítottak eljárást.

Forrás: Police.hu

Győr-Moson-Sopron megyében egy embercsempészt is elkaptak

Ikrény térségében ellenőriztek egy magyar rendszámú autót, amit egy magyar férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül öt szír férfi utazott,

hiteles iratok nélkül. A rendőrök a sofőrrel együtt elfogták őket.

A magyar sofőrrel szemben embercsempészet miatt eljárást indítottak,

a migránsokat pedig kihallgatásukat után visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Forrás: Police.hu

Alig tíz perccel később

a soproni vasútállomáson az egyik gyorsvonaton ellenőriztek négy migránst. A férfiak afgánoknak vallották magukat,

de papírjaik nem voltak.

Forrás: Police.hu

A Bács-Kiskun megyében 51 migráns próbálkozott

Garán, Bácsbokodon, Sárháton, Mélykúton, Katymáron, Kisszálláson, Bácsszentgyörgyön és Hercegszántón fogták el őket.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében négy migránnsal szemben intézkedtek

A rendőrök egy teherautót egy bejelentés után ellenőriztek. Amikor kiértek, a műtrágyát szállító teherautóról

négy férfi ugrott le, és próbáltak elmenekülni.

Kettejüket nem sokkal később az úttest szélén találtak meg, két társukat pedig egy Szolnok felé közlekedő buszon.

Egyik migrás sem tudta hitelesen igazolni sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, ezért visszakísérték őket a Nagylak Határrendészeti Kirendeltségre.

Forrás: Police.hu

A teherautót, amelyből a migránsok kiugrottak, egy bolgár férfi vezette, ellene is eljárás indult.

Hajdú-Bihar megyében 10 migránst fogtak el

Tegnap reggel egy fehérorosz kamion sofőrje jelentkezett belépésre Nagykereki határon. A teherautó ellenőrzésekor a rendőrök 10 migránst találtak.

A embercsempész és migránsok ellen eljárás indult.

Békés megyében két migránst fogtak el.

A marokkói férfiakat a lőkösházi vasútállomáson tartóztatták fel.