Ínycsiklandozó vadakat tálalt fel a Főmenüben Anger Zsolt és Széll Tamás

Főmenü ételfotók
Vágólapra másolva!
Evett már galambot? Próbálta már a muflont és az őzet Stroganoff módra? Ahogy karácsony óta megszokhattuk, vadat és halat, s mi jó falat, szem-szájnak ingere, mindent megfőznek a Főmenüben. A halas adás után január 23-án a vadak jutottak főszerephez a két tehetséges házigazda, Széll Tamás, Michelin-csillagos séf és Anger Zsolt, színész-rendező közös konyhájában.
Vágólapra másolva!

Egészben grillezett galamb belsőségekkel töltött derelyével, muflongerinc zöldmorzsáskéregben vörösboros áfonyával, őz Stroganoff tejfölös dödöllével és sült hagymával.

Ez nem egy Michelin-csillagos étterem kínálata, hanem a Duna Televízióban sugárzott, új gasztroműsor ötödik adásának étlapja.

Tálalva az őz Stroganoff tejfölös dödöllével és sült hagymával Forrás: MTVA

- mondta Széll Tamás, aki igazán elégedett főzőtársával:

Az édesszájúak is találnak kedvükre valót

december 26-án indult és szombatonként 17 órától látható sorozatban.

Széll Tamás és Anger Zsolt a Főmenü konyhájában Forrás: Sárosi Zoltán

A két házigazda minden héten jobbnál jobb, otthon is elkészíthető, zömében a kortárs magyar konyha ételeit szolgálja fel a vendégeinek. A Főmenüből nem hiányoznak az olyan klasszikusok,

mint a véreshurka, a töltött káposzta vagy a szalontüdő, de nem a megszokott formában.

Egy kísérő műsor keretében pedig bejárják az országot, hogy megtudhassuk, honnan kerülhetnek az asztalra a legjobb hazai termékek.

- így indította Anger Zsolt a műsort, majd gyorsan hozzátette, emlékszik rá, hogy régen a szülővárosában, Szegeden, még ettek galambot az emberek. Széll Tamás is megosztotta gyermekkori galambételes élményeit, majd arról beszélgettek,

hogy sokan viszolyognak ettől a madártól, pedig isteni finom tud lenni.

Hogy ezt a Michelin-csillagos séf bebizonyítsa, hozzá is látott a csúcsgasztronómiában jelenlévő szárnyas elkészítéséhez.

Széll Tamás főz Forrás: MTVA

A galamb köreteként megálmodott, szívvel és májjal töltött derelyével kezdte a munkát, aminek minden lépését elmagyarázta.

A belsőségeket forró serpenyőben, kevés kacsazsíron megpirította, majd félretette, aztán kovászolt kenyeret pirított és kockára vágva tejbe áztatta. Adott még hozzá egy kis kacsazsíron párolt salottahagymát és fokhagymát, majd beletette a kinyomkodott kenyeret és az egészet tejszínnel besűrítette. Hozzáadta az apróra vágott belsőségeket és tett mellé fürjtojásokat is. Kakukkfűvel, sóval, borssal, snidlinggel fűszerezte.

Miután megtudtuk, hogy egy 10%-os sóoldatos fürdővel lehet igazán szaftossá tenni a galambot,

mosás nélkül szárazra törölte, majd fél óra alatt ropogósra sütötte a kis szárnyasokat, amelyeknek a belsejét alaposan megborsozta és friss kakukkfűvel ízesítette.

Széll Tamás és a galamb Forrás: MTVA

Ezután a bőrüket bedörzsölte kacsa zsírral és előmelegített, 210-230 fokos sütőben 25-30 percig grillezte. Amíg a galambok a sütőben időztek, a séf elővette az előre elkészített derelyetésztát, aminek később, kifőzve, húsleves és vaj keverékével adott fényt. Aki látta a szombati adást, már tudja, hogy a grillezett galamb akkor igazán jó,

ha megbarnult vajjal pár percig locsolgatjuk, miután kivettük a sütőből.

A csodaszépen feldarabolt szárnyast a derelye mellett pirított gombával tálalta.

az első fogás Forrás: MTVA

- olvasta fel Anger Zsolt a muflon meghatározását. Második fogásként ugyanis ezt a vadat készítette el, amit áfonyával bolondított meg és egy különleges körettel tett igazán ízletessé. Miután elárulta, hogy annak az állatnak, aminek a gerincét tervezte elkészíteni, az eredeti bejelentett lakcíme Nógrád megye volt, azt is megtudhattuk, hogy

a muflonnak bizony rendkívül zsenge a húsa, amit Anger Zsolt zöldmorzsába forgatott.

Anger Zsolt magyaráz Forrás: MTVA

A több lépésből álló finomság elkészítése alatt egyszer csak képbe lépett Széll Tamás, aki nem hagyta magára műsorvezető társát, segített neki - ahogy mondta - „összeépíteni az ételt". Az irányítást viszont nem vette át. Minden úgy történt, ahogy Anger Zsolt akarta. A kellemes társaságban röpült az idő.

A Michelin-csillagos séf szaktudása remekül kiegészítette a tehetséges amatőr lelkesedését és egy látványra is pazar étekkel kényeztetett minket, nézőket a képernyő előtt.

a második fogás Forrás: MTVA

A harmadik fogáshoz Szári Zsoltot hívták meg vendégnek, aki azon kevesek egyike, akit állítólag Széll Tamás irigyel. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója vadászni is szokott és nagyon szereti az őzhúst. Nos, a vendég szinte elolvadt, amikor

megkóstolta az őz Stroganoffot tejfölös dödöllével és sült hagymával.

Széll Tamás, Anger Zsolt és Szári Zsolt Forrás: MTVA

A húst pazarnak nevezte, a dödöllénél pedig szó szerint elakadt a szava. Anger Zsoltnak kellett kisegítenie, hiszen pontosan tudta, hogy

már az első falat Somogy megyébe repítette a vezérigazgatót.

Szári Zsolt elárulta, hogy az édesanyja pont ilyet készített, aztán arról beszélt, hogy látta, mennyire munkás ez az étel, de annyira finom lett, hogy hamarosan ő is el fogja készíteni. Nem biztos, hogy őzből, mert inkább szarvasból. Széll Tamás azzal bátorította, hogy

bármilyen vad kiváló Stroganoff módra.

Ezzel véget ért a „vadulás", de a sorozat nem.

Január 30-án „marhajó" ételek kerülnek tányérra a Főmenüben, vagyis ahogy Anger Zsolt fogalmazott, „marháskodni fognak" egy kicsit.

Receptekért és további érdekességekért keresse fel a Mediaklikk/Főmenü oldalt, vagy a műsor Facebook oldalát.

Főmenü – december 26-tól szombatonként 17 órától a Duna Televízión