Megérkeztek Ukrajnába a magyar lélegeztetőgépek

Lehel László
Lehel László
Vágólapra másolva!
Megérkezett Beregszászba kedden a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével az a Budapestről indított, 50 lélegeztetőgépet tartalmazó szállítmány, amellyel a magyar kormány segíti Ukrajnát a koronavírus-járvány elleni védekezésben.
Vágólapra másolva!

A szállítmány hivatalos átadásán Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója arra emlékeztetett, hogy 2020 őszén Kárpátalja koronavírusos betegeket kezelő kórházait már ellátták 50 lélegeztetőgéppel, ezzel a szállítmánnyal pedig

Ukrajna kilenc megyéjét segíti a magyar kormány.

Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete kiemelte, hogy nemcsak a gépek eljuttatásában működött közre a szervezet, de

megszervezték az életmentő eszközök beüzemelését is.

Anatolij Poloszkov, Kárpátalja megye nemrégiben kinevezett kormányzója a most támogatásban részesülő ukrajnai megyék vezetőinek nevében is köszönetet mondott a segítségért.

- fogalmazott Kárpátalja megye vezetője.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója arra emlékeztetett, hogy 2020 őszén Kárpátalja koronavírusos betegeket kezelő kórházait már ellátták 50 lélegeztetőgéppel, ezzel a szállítmánnyal pedig Ukrajna kilenc megyéjét segíti a magyar kormány Forrás: Fekete Dániel/MÖS