Ököllel és baseball ütővel támadt haragosára egy apa a fiával Berettyóújfalun

Vágólapra másolva!
A két férfi korábban barátok voltak, de pár éve megromlott a viszonyuk. A köztük lévő ellentétről a rokonaik is tudtak. Amikor a fiatal férfi meglátta apja haragosát a benzinkúton, provokálni kezdte, majd telefonált az apjának.
Vágólapra másolva!

2019. július 3-án délután 4 óra körül Berettyóújfalun egy 38 éves férfi, miközben az autója belsejét takarította, meglátta 48 éves haragosának a 26 éves fiát a benzinkúton. A két férfi korábban barátok voltak, de az elmúlt 1-2 évben megromlott a kapcsolatuk és többször előfordult, hogy az egyik közösségi oldalon veréssel fenyegették egymást.

Amikor a 26 éves férfi is észrevette apja haragosát, odaállt autójával a közelébe és provokálni kezdte a 38 éves férfit.

Emiatt indulatosan összeszólalkoztak, majd a 26 éves férfi elhajtott a benzinkútról, közben felhívta az apját és elmondta neki a történteket.

Az apja azt kérte tőle, hogy maradjon ott a benzinkúton és hamarosan ő is oda fog menni.

Nem sokkal később meg is érkezett, vele volt a fiának az apósa is.

A verekedésről a benzinkút egyik kamerája készített felvételt. Forrás: police.hu

A 38 és 48 éves férfi, hangosan szidni kezdték egymást, majd ököllel ütötték egymás fejét. Ekkor a 26 éves férfi is beszállt a verekedésbe, hogy apját támogassa és ököllel ütötte a 38 éves férfit.

A fiatalabb férfi apósa nézte a verekedést, majd odaszólt a férfinak, hogy vegye elő az autóból a baseball ütőt és azzal intézze el apja haragosát, mert a férfinél kés van, de ez nem volt igaz.

Az apósa biztatására a férfi elővette a nagyjából 80 centi hosszú, és fél kilós baseball ütőt az autóból és többször a 38 éves férfi fejére ütött vele. Eközben

a két férfi folyamatosan ököllel ütötte egymás fejét, egyikük hastájékon rúgta a másikat, és a pólóját is leszakította.

A 38 éves férfi a támadás során olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, amik kapcsán fennállt a reális veszélye életveszélyes sérülés kialakulásának is. A 48 éves férfi 9 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, a fia és annak apósa nem sérült meg a verekedésben.

Ezzel a baseball ütővel támadt rá apja haragosára a 26 éves férfi. Forrás: police.hu

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a szabadlábon védekező férfiak közül három ellen,

életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt, amit az apa és fia társtettesként, az após pedig felbujtóként követett el, míg a 38 éves férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete és társtettesként, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat

a Debreceni Törvényszéken. A főügyészség a vádiratban mind a négy férfi esetében felfüggesztett börtönbüntetést javasol azzal, hogy a baseball ütőt kobozzák el.