Az ügyészség sorozatos lopások és csalások miatt kezdeményezte annak a 28 éves, többszörösen
büntetett előéletű hajléktalan férfinak a letartóztatását, aki az elmúlt öt hónapban több hotelből is fizetés nélkül távozott, emellett volt rá példa, hogy a szobákban lévő értékeket is magával vitte.

A férfi szeptember 25-én szabadult a börtönből, de mivel munkája, pénze és lakása sem volt, 

az ország különböző területein szállt meg, majd a szállásdíj kifizetése nélkül távozott. Időnként a szobához tartozó tárgyakat, például a tévét, hosszabbítót, ágyneműt, törülközőt is magával vitte, és eladta, hogy pénzhez jusson.

A férfi szeptember 26. és január 9. között az egész országot beutazta. Az egyik internetes szállásfoglaló oldalon foglalt szállást vendégházakban és apartmanokban Dömsödön, Szentendrén, Debrecenben, Hajdúszoboszlón, Füzesgyarmaton, Nagykanizsán, Kamuton, Gyomaendrődön, Békéscsabán és Gyulán is.

Mindenhol csak 1-2 éjszakát maradt, majd fizetés nélkül hagyta el a szállást. A férfi újév napján egy mezőkovácsházi apartmanba megpróbált bejelentkezni, majd amíg a tulajdonos rövid időre magára hagyta, ellopott egy mentőskabátot és elmenekült.

A férfi a csalásokkal és a lopásokkal 12 embernek

összesen több mint 650.000 forint kárt okozott.

Mivel fennállt nála a szökés, renjtőzködés, illetve a bűnismétlés veszélye, a férfi letartóztatását egy hónapra elrendeleték.

Forrás: Police.hu