Vizet adtak el gázolajként a csalók

Vágólapra másolva!
Egy 4 fős banda több embert is átvert azzal, hogy olcsón kínált gázolajat. A vevők kaptak a lehetőségen, a kannákban azonban csak víz volt.
Vágólapra másolva!

Egy veszprémi férfi tett bejelentést a rendőrségen tavaly májusban, mert pár nappal korábban megismerkedett egy férfival, aki

gázolajat akart eladni neki 200 forintos literáron.

Azzal magyarázta az alacsony árat, hogy egy építkezésen dolgozott a városban, és a munka végére megmaradt 1000 liter gázolaja. A vállalkozó lecsapott az ajánlatra, és 43 kannába töltve az összes gázolajat megvette.

Szúrópróba szerűen nyitotta fel a kannákat, hogy biztos gázolaj van-e benne.

Forrás: Police.hu

Napokkal később az egyik munkagépét feltöltötte az üzemanyaggal, mire annak meghibásodott a motorja.

A vállalkozó ekkor jött rá, hogy a kannákban nagyrészt víz van, csak a tetejére van öntve egy kis gázolaj.

Ezek után telefon felhívta a csalót, aki egy gúnyos megjegyzés után bontotta a vonalat. A vállalkozónak több mint 200 ezer forintos kára lett.

A rendőrség azonosította és elfogta a négy férfit, akiket többrendbeli csalás gyanúja miatt hallgattak ki.

A nyomozás közben kiderült, hogy a négy férfi Nyíregyházán és Tószegen is hasonló módszerrel vert át embereket.

A rendőrség befejezte a nyomozást, az ügy iratait elküldte az ügyészségnek.