Baloldali vakcinabotrány: hivatali visszaélés miatt börtönbe is kerülhet a gyöngyösi polgármester

Hiesz György
Vágólapra másolva!
Két napja derült ki, hogy Hiesz György, Gyöngyös polgármestere jogosulatlanul kért és kapott koronavírus elleni védőoltást január elején. Azóta az is kiderült, hogy nemcsak saját magának, hanem a feleségének is beadatta. A jogtalanul beadott vakcina miatt felmerül a hivatali visszaélés gyanúja, amiért akár 4 és fél év börtönt is kaphat. Ráadásul az is kiderült: a 2019-es önkormányzati választásokon a DK, a Momentum és az MSZP közös jelöltjeként indult Hiesz nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a megmaradt napi oltóanyagból kapott, amit egy órán belül be kellett adni. Szlávik János infektológus ugyanis a Hír TV-ben elmondta, a -70 fokról felolvasztott oltóanyag a hűtőben még öt napig eláll - vagyis simán félre lehetett volna rakni, és másnap ezzel folytatni az oltásokat. 
Vágólapra másolva!

- mondta Szlávik János infektológus a Hír TV Magyarország élőben című műsorában, egyértelműen megcáfolva Hiesz György állítását, hogy azért kellett hirtelen beadni neki az oltást, mert megmaradt és egy órán belül megromlott volna.

Vagyis: a -70 fokos vakcinát felolvasztva adják be a jogosultaknak, ami pedig megmarad - mert mondjuk kevesebben jönnek el, mint ahányan ígérték - azt be lehet tenni a normál hűtőbe, és másnap azzal lehet kezdeni az oltást.

Mint megírtuk, az oltóanyag a Mandiner értesülései szerint a parádi idősotthonban szervezett oltásból maradt meg. Hiesz állítása szerint ezután hívta fel a körzeti orvosa, Lénárt András (aki egyébként maga is szocialista politikus, és tagadja a hívást), és azt tanácsolta, oltassa be magát. Hiesz erre egyáltalán nem jogosult, hiszen nem egészségügyi dolgozó és nem is idősotthonban lakik (sőt, még 65 éves sincs). Ráadásul - mint említettük - nem is kellett volna azonnal felhasználni, simán el lehetett volna tárolni másnapig (sőt, harmad-, negyed- és ötödnapig is).

Mint kiderült, az oltást nemcsak Hiesz és a felesége kapta meg, hanem a háziorvos felesége, Lénártné Benei Anikó is, aki szintén nem egészségügyi alkalmazott, ellenben a Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Kft. ügyvezetője,

a pozícióra pedig a baloldali többségű gyöngyösi képviselő-testület választotta meg még 2019 őszén.

A baloldali vakcinabotrány nemcsak mélységesen erkölcstelen, de alapos a gyanú, hogy a gyöngyösi polgármester hivatali visszaélést is elkövetett. Futó Barnabás, a Hír TV által megkérdezett ügyvéd szerint, ha bizonyossá válik, hogy a polgármester felesége is kapott az oltóanyagból, akkor Hiesz halmazati büntetésként akár négy és fél év börtönt is kaphat.

Hiesz ugyanis egyértelműen politikai befolyását, pozícióját és ismertségét használhatta fel ahhoz, hogy jogtalanul kapja meg a védőoltást, ezzel túllépte hivatali hatáskörét, és jogtalan előnyt szerzett, miközben másoknak jogtalan hátrányt okozott, hiszen nem ő következett volna az oltási tervben. Ahhoz, hogy a hivatali visszaélés bűncselekménye megvalósuljon nem kell anyagi természetűnek lennie a szerzett előnynek, hiszen "az előny vagy a hátrány lehet anyagi természetű, de felmerülhet ezenkívül más, így erkölcsi, személyi természetű előny megszerzése, vagy hátrány okozása is" - írja a Büntetőjog.info.

Az eset, mint megírtuk, azért is botrányos, mert a baloldal a járvány kezdete óta mindent megtesz annak érdekében, hogy hátráltassa a járvány elleni védekezést, és a halálkampányukkal sokakkal akarják elhitetni, hogy a vakcinák veszélyesek. Ennek ellenére éppen a Gyurcsány-féle koalíció által támogatott jelölt bukott le azzal, hogy jogtalanul, soron kívül oltatta be magát, és mint később kiderült, feleségét is.

Hiesz György Forrás:

Magyarországon régóta létezik és a nyilvánosság számára is szabadon hozzáférhető az oltási terv, eszerint először az egészségügyi dolgozók, majd az idősotthonban lakók és dolgozók kaphatták meg az oltást. Most következnek majd az idős, krónikus betegek. Hiesz, felesége és a háziorvos felesége egyik feltételnek sem felel meg,

vagyis egyértelműen semmi joguk nem volt ahhoz, hogy kérjék a védőoltást, amit meg is kaptak.