Hogyan jutott el a Jobbik Gyurcsány létének a tagadásától a Gyurcsány-listáig - erről írt elemzést Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Magyar Nemzetbe.

"Ahhoz képest, hogy a zsidózás, egymás komcsizása, nácizása milyen hosszú ideig tartott, a megbocsátás és az eggyé válás igen gyorsan végbement" - írja Szánthó Miklós, aki feleleveníti, hogy a Jobbikot "az akkor kormányzó szocialista–szabad demokrata kormányzattal történő kérlelhetetlen(nek tűnő) szembenállás repítette (...) először 2009-ben az Európai Parlamentbe, majd 2010-ben az Országgyűlésbe". A hivatalos honlapon ma is hirdetett alapító nyilatkozatuk szerint „elsődleges feladatuk a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból".

Válaszként a baloldal az egész Jobbik-jelenséget "a Fidesz nyakába igyekezett varrni (már akkor is, amikor a Fidesz még ellenzékben volt)" - írja, hozzátéve: ez volt az a korszak, amikor a Political Capital még egy külön, a szélsőséges jobboldali tendenciák „mérésére" szolgáló rendszert („Derex index") is létrehozott, Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy „itt van egy náci, antiszemita párt, és mi úgy teszünk, mintha ez beférne a magyar alkotmányosság keretei közé", és Bajnai Gordon a párt térnyerése kapcsán minden parlamenti erőt „önvizsgálatra szólított fel".

Sőt, Bajnai egyenesen szörnyszülöttnek nevezte a Jobbikot, és a Fidesz, valamint az MSZP összefogását sürgette a közös ellenséggel szemben. Még ezután történt, hogy "Gyöngyösi Márton akkori frakcióvezető-helyettes – ma EP-képviselő, elnökhelyettes – 2012. november 26-án a Parlament falai között irányozta elő, hogy itt az ideje felmérni, „a kormányban és a magyar Országgyűlésben hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent".

Mára egyesült a szélsőbaloldal a szélsőjobbalForrás: MTI

Ezután december 2-án összpárti tüntetést tartottak a Jobbik ellen, a Népszava „Nem kérünk a dísznácikból", a Népszabadság „Együtt a náciveszély ellen" címoldalakkal jelent meg. Gyurcsány Gyöngyösit „az emberiből állativá lett mocsok képviselőjeként" emlegette, Mesterházy Attila azt mondta, „a fasizmus vírus, a Jobbik pedig a vírusgazda", a DK-s Molnár Csaba pedig a Jobbikot és képviselőit „nácinak, fasisztának, nyilasnak" minősítette. Még azt is követelték, hogy tiltsák be a Jobbikot.

Ezután kezdődött Vona Gábor cukiságkampánya. Ennek ellenére sokáig mondták még a baloldaliak - például Vadai Ágnes -, hogy „nekünk nem kell a nácik szavazata" (azóta, úgy tűnik, mégiscsak kell), „neves baloldali értelmiségiek" Bródy Jánostól Dés Lászlón át Parti Nagy Lajosig pedig videóüzenetben szólítottak fel arra, hogy „szavazz a Jobbik ellen!". A mai szemmel leginkább megmosolyogtató siralmat lebiggyesztett szájjal a jelenlegi együttműködés egyik élharcosa, Karácsony Gergely adta elő 2014 elején megint és újra csak a Fideszre mutogatva, hiszen „nem az a baj, hogy vannak zavart agyú emberek, akik masíroznak, hanem hogy nincsen választóvonal normális jobbközép és köztük. Ez az elvtelenség a legvisszataszítóbb a magyar közéletben." Hát, akkor visszataszítónak tűnt, most úgy fest, az elvtelenség a csodálatos ellenzéki forradalom habarcsa" - írja Szánthó Miklós.

A Jobbik 2018-as választási kudarca után Vona Gábor lemondott, a helyére az egri szkinhedmozgalomban egykoron Roy néven ismert Sneider Tamás lépett: elnöksége első fél éve után pedig már hirtelen közösen tüntettek a munka törvénykönyvének módosítása ellen a többi ellenzéki párttal: DK-s, MSZP-s és jobbikos politikust valószínűleg ekkor lehetett először közös színpadon látni. 

Azóta pedig "szélsőjobb és szélsőbal újra összeért: ahogy Molotov és Ribbentrop aláírótollai vagy a nyilas pártszolgálatos és ÁVH-s zubbonyok ujjai, mikor átcserélték azokat gazdáik. Egyiknek sem lett jó vége" - írja elemzésében Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

A teljes írás itt olvasható.