Ismét tömegével próbálkoztak a migránsok bejutni Magyarországra

Vágólapra másolva!
Kamionban, illetve teherautóban rejtőzködő migránsokat fogtak el a rendőrök az ország különböző pontjain, összesen hat megyében. Emellett összesen hét embercsempésszel szemben is intézkedtek.
Vágólapra másolva!

A Békés megyei rendőrök 24 óra alatt 16 migránst fogtak el.

Tegnap 5 óra 30 perc és 17 óra 30 perc között

tizenkét migránst tartóztattak fel a gyulai közúti határátkelőhelyen. Öten egy 7 óra 50 perckor, heten pedig egy 11 óra 35 perckor belépésre jelentkező kamion rakterében rejtőztek.

Az első csoport tagjai afgánnak, a második teherautóban megbújó férfiak közül hatan szintén afgánnak, egyikük pedig pakisztáninak vallotta magát. Mivel hiteles iratokat nem tudtak felmutatni, nem léphették át a határt, a román rendőrök eljárást indítottak ellenük.

Lőkösházán pedig négy migránst fogtak el.

Forrás: Police.hu

Pest megyében 11 migránnsal szemben intézkedtek egyetlen nap alatt

Hat afgán férfira egy halásztelki telephelyen találtak rá, amint egy kamionban rejtőztek.

A rendőrök a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra vitték őket.

Kora este Biatorbágy területén is elfogtak öt migránst,

akik afgánoknak, illetve pakisztániaknak vallották magukat. Őket a Budaörsi Rendőrkapitányságon hallgatták ki.

Bács-Kiskun megyében néhány óra alatt 32 migránst fogtak el.

4 esetben 7 afgán, illetve szír migránst tartóztattak fel Lajosmizse, Tompa és Hercegszántó területén.

Ma reggelre virradóan pedig újabb 25 migránnsal szemben intézkedtek. Őket Bátmonostor, Gara, Csátalja és Hercegszántó területén fogták el.

Mivel egyikük sem tudta hitelesen igazolni sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök három embercsempészt is elfogtak

Tegnap reggel fél 9 előtt az M1-es autópályán,

Tata térségében ellenőriztek egy szerb rendszámú autót, melyet egy 32 éves szerb férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül 3 szír férfi utazott.

Mindössze fél órával később

Győrnél egy másik szerb autót is ellenőriztek, amelyben a 35 éves szerb sofőrön mellett szintén három szír férfit találtak.

Ezen kívül 9 óra 30 perckor a rendőrök egy

luxemburgi rendszámú autót is megállítottak, amit egy 35 éves szír férfi vezetett, aki további 5 szír férfi vitt magával.

A rendőrök a migránsokat és a sofőröket elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra vitték őket. Mindhárom sofőrrel szemben embercsempészet miatt indítottak eljárást, a migránsokat pedig visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Forrás: Police.hu

A Csongrád-Csanád megyében próbálkoztak a legtöbben, 61-en

Öt esetben, összesen 8 migránst tartóztattak fel Kiszombornál és Szegednél, illetve a Röszke autópálya-határátkelőhelyen. A migránsok között szírek, afgánok, és marokkóiak is voltak. A rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A rendőrök ezen kívül 11 óra 30 perckor és 16 óra 25 perckor a román-magyar közös ellenőrzés során

12 migránst találtak, akik két török kamionban rejtőztek a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

A férfiak közül nyolcan afgánoknak, míg társaik pakisztáninak vallották magukat. A migránsokkal szemben tiltott határátlépés miatt, míg a második kamion sofőrje ellen embercsempészet miatt indítottak eljárást. Az ügyekben a román rendőrök jártak el.

Tegnap délután fél 6-tól ma reggelig hét esetben további 31 migránst fogtak el Szeged, Klárafalva és Kistelek területén. Szírek és irakiak is voltak közöttük, de hiteles iratot egyikük sem tudott felmutatni.

A rendőrök emellett

tegnap este fél 7-kor a román-magyar közös ellenőrzés során 7 migránst találtak egy török honosságú kamionban a Csanádpalotánál.

A férfiak közül négyen afgánoknak, a többiek pakisztáninak vallották magukat. A migránsokkal szemben tiltott határátlépés miatt jártak el a román rendőrök.

Szintén tegnap este 10-kor

Szeged-Szőregen állítottak meg egy német honosságú autót, melyet egy szír sofőr vezetett, aki további 3 szír férfit vitt magával. Még ugyanebben az időben, szintén egy német honosságú autóban is találtak két szír férfit,

akik felváltva vezették a kocsit.

A Tolna megyében négy migránst fogtak el, akiket egy török sofőr próbált átcsempészni a határon.

Az M6-os autópályán,

Paks mellett fogták el őket tegnap este 20 óra 10 perckor.

A migránsok közül egy szírnek, míg három társa kurdnak vallotta magát.

Forrás: Police.hu

A migránsokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz, a sofőrrel szemben embercsempészet miatt eljárást indítottak.