Csalókra figyelmeztetett a Főtáv, így próbálják átverni a lakástulajdonosokat

koronavírus, járvány, vírus, főtáv központi ügyfélszolgálat, közművek
Vágólapra másolva!
A csalók készpénzt kérnek, és olyan valótlan szolgáltatásokat árulnak, mint a nyílászárók cseréje.
Vágólapra másolva!

A Főtáv csütörtöki közleményében felhívta a figyelmet, hogy szakembereik mindig a társaság emblémájával jól látható módon ellátott munkaruhát viselnek, és arcképes igazolvánnyal rendelkeznek.

Hangsúlyozták, hogy

a társaságnak nincs olyan szolgáltatása, amiért a helyszínen készpénzben kellene fizetni, nyílászárók cseréje pedig nem tartozik a tevékenységi körébe.


A Főtáv azt kérte, hogy ha valaki a társaságra hivatkozva kínál szolgáltatást, azt a fentieket figyelembe véve vizsgálják meg, mert az ilyen esetek semmilyen módon sem köthetők a társasághoz.

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. honlapján szerdán megjelent közleményben is csalókra figyelmeztetek. Azt írták, hogy a csalók az MVM Next (korábbi nevén NKM Energia Zrt.) nevében, a gáz- vagy villanyszámlára hivatkozva, félrevezető e-maileket küldenek, és így próbálnak személyes adatokhoz jutni az internethasználóktól.