Egy Hajdú-Bihar megyei férfi rendszeresen bántalmazta a feleségét, majd az egyik fiát is le akarta szúrni. Végül brutálisan halálra késelte a feleségét. A bíróság első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.

A nem jogerős ítélet szerint a férfi az utóbbi években rendszeresen verte a vele 30 éve házasságban élő feleségét. Az érzelmileg labilis férfi rendszeresen féltékeny volt a nőre, aminek semmi alapja nem volt. Az évek során többször szidta, megöléssel fenyegette és többször meg is verte. A bíróság korábban már elítélte súlyos testi sértésért, akkor felfüggesztett börtönbüntetést kapott, ez viszont nem állította meg abban, hogy tovább terrorizálja a feleségét.

2018 májusában összevesztek a féltékenysége miatt, az egyik, éppen otthon lévő fiuk mentette meg a nőt a bántalmazástól. A feleség átmenekült a másik, közelben élő fiához. A férfi azonban utánament, de az utcán elé állt a fia, akire egy 35 centi hosszú késsel rátámadt. A hasa irányába szúrt, közben azt ordibálta, hogy megöli. A fiának sikerült elhajolnia a szúrás elől, majd a testvérével együtt sikerült lefegyverezniük az apjukat.

Később, 2018 október 8-án megint összevesztek a feleségével, aki ekkor önvédelemből kést fogott. Végül azonban a férfi késelte meg a nőt, aki ekkor már védtelen volt.

Hiába könyörgött, a férfi több tucatszor megszúrta a 20 centis késsel.

A nő pár percen belül elvérzett.

A férfi ezek után magával is végezni akart, ezért megszúrta magát.

A bíróság első fokon több ember ellen elkövetett emberölés kísérlete és kapcsolati erőszak miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a férfit. Legkorábban 30 év elteltével szabadulhatna feltételesen.

A férfi és a védője enyhítésért fellebbezett az ítélet ellen.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!