A Nanushka publikálta első fenntarthatósági jelentését

Nanushka
Vágólapra másolva!
A Nanushka növekvő globális sikere lehetővé tette a márka számára, hogy minden eddiginél jobban fókuszáljon és többet fektessen a fenntarthatóságba. A budapesti székhelyű márka lenyűgöző növekedési ütemet produkált - 1 millió eurós vállalkozásról 28 millió eurós céggé nőtte ki magát -, és a The Financial Times 2020 listája szerint Európa 1000 leggyorsabban növekvő vállalata közé tartozik. A vállalat fejlődésével párhuzamosan a fenntarthatóság terén is fejlődik, melynek eredményeként elkészült a Nanushka első fenntarthatósági jelentése - derül ki a közleményükből.
Vágólapra másolva!

Kötelességünknek érezzük, hogy transzparensek legyünk a működésünket, anyaghasználatunkat és a folyamatainkat illetően. Ez az egyik oka annak, amiért a Deloitte-tal együttműködve elkészíttettük a fenntarthatósági jelentésünket. A jelentés lehetővé teszi számunkra, hogy megoszthassuk a nyilvánossággal meggyőződésünket, erőfeszítéseinket és a fenntarthatóságra vonatkozó általános megközelítésünket, emellett erősíti elszámolhatóságunkat is.

- közölte Baldaszti Péter alapító & CEO és Sándor Szandra alapító & Creative Director.

A Nanushka alapítója és kreatív igazgatója, Sándor Szandra számára mindig is alapvető fontosságú volt, hogy fenntartható vállalkozást építsen. A Nanushka Fenntarthatósági Csapatának megalakításával ez a szándék beépült a márka stratégiájába, átfogóbb fenntarthatósági stratégiát hoztak létre, és önálló költségvetést különítettek el a fenntarthatósági kezdeményezésekre 2019-ben.

A 360 fokos megközelítésével a cég a Körkörösség, a Közösség és a Környezet különböző, ám szorosan összefüggő pilléreire fókuszál, miközben folyamatosan javítja átláthatóságát cégen belül, és azon kívül is. Ennek a folyamatnak az átláthatóvá és egyben mérhetővé tétele érdekében a Nanushka a Deloitte-tal együttműködésben mérte fel környezeti és társadalmi hatásait az ellátási lánc egészére és 2019-re vonatkozóan, saját működéséről és hazai gyártópartnereitől összegyűjtött adatokkal.

A Nanushka üzlete Forrás: Nanushka

A Nanushka már eddig is folyamatosan növelte a tanúsítottan fenntartható anyagok arányát a kollekcióiban, és ezt továbbra is folytatja, mindaddig, amíg el nem éri a 2025-re kitűzött célját, a 100%-ban fenntartható forrásból származó, tanúsítvánnyal rendelkező anyagbeszerzést. Jelenleg

a férfi ruházati kollekcióban 47%, a női ruházati kollekcióban 48% ez az arány, a 2020 tavasz-nyári 5%, illetve 35%-os számokhoz képest.

A nyersanyagok kitermelése és a felhasznált anyagok előállítása okozza a legnagyobb környezeti hatást a termékek előállítási láncában; épp ezért az anyagbeszerzés kulcsfontosságú terület fenntarthatósági szempontból. A Fenntarthatósági Csapat szoros együttműködésben dolgozik a tervezési, fejlesztési és beszerzési részlegekkel annak biztosítása érdekében, hogy a fenntarthatóság immár döntő tényező legyen a mindenkori kollekciókban használt anyagok és gyártási módszerek kiválasztásában is.

A Nanushka 4800 facsemete telepítését vállalta, hogy ezzel semlegesítse a 2019-es céges utazások által eredményezett légszennyezését, ebből 500-at a cég munkatársai ültettek el 2020 novemberében. Az elültetett fák emellett hozzájárulnak egy észak-magyarországi, természetileg elértéktelenedett terület ökológiai értékének helyreállításához is.

A 2019-es szén-dioxid-kibocsátás mérése az ellátási lánc egészére vonatkozóan megalapozta a Nanushka további útját a szén-dioxid-kibocsátáscsökkentés és a további káros hatások ellensúlyozására irányuló fellépésében. A körkörösség a Nanushka fenntarthatósági stratégiájának egyik fő pillére. A márka 2018 óta tagja és résztvevője az Ellen MacArthur Make Fashion Circular programnak, szerepet és részt vállalva a szervezet műhelymunkáiban a körkörös termelés és fogyasztás irányelveinek meghatározásában.

Nanushka 2020 divatbemutató a Budapest Central European Fashion Week keretében a Bálnában Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az újrahasznosított anyagok hányadának növelése mellett a Nanushka leltárt készített a használaton kívüli anyagairól, hogy támogassa a tervezőket abban, hogy a következő kollekciókban többet készíthessenek kevesebből. Ez a leltár emellett a kisebb mennyiségben rendelkezésre álló, használaton kívüli anyag kulturális és edukációs célú adományozásában is segítséget jelent, így támogatva például Magyarországon a Zöld Színház mozgalmat és több divattervezést oktató intézményt. Egyéb körkörösséget célzó kezdeményezés például a RePack, egy visszaküldhető és újrahasználható csomagolási megoldás, amely az online vásárlásnál 2020 óta igénybe vehető; együttműködés a TheRealReal kezdeményezéssel, támogatva a secondhand vásárlást a termékek élettartamának és körforgásának meghosszabbítása céljából; professzionalizált javító és átalakító szolgáltatás bevezetése a kiskereskedelmi üzletek mindegyikében; illetve együttműködések keretében megvalósuló termékkölcsönző programok, például a RentTheRunway vagy a HURR céggel - ez utóbbi Decemberben indul. A legutóbbi pilot projekt keretében

a Nanushka digitális identitással ellátott termékeket jelentetett meg az Eon-nal, a vezető digitális identitás platformmal együttműködésben, a körkörös gazdaság digitális átalakulásának elősegítése érdekében.

A Nanushka társadalmi kezdeményezései egy átláthatóbb ellátási lánc létrehozását, a helyi közösségek támogatását, valamint a Nanushka csapattagok jólétének és személyes fejlődésének támogatását foglalják magukban. A márka átfogóbb beszállítói etikai kódexet dolgozott ki, és 2019-ben a gyártóinak 83%-át látogatta meg. Ugyanebben az évben, a cég szezonális munkalehetőségeket biztosított kihívásokkal küzdő, vidéki térségben élők számára a most is folyamatban lévő Noha x Nanushka együttműködés keretében, betanítva és a szükséges eszközökkel felszerelve egy kis falu női közösségének tagjait kerámiakiegészítők és díszítőelemek gyártására.

A diverzitás és inkluzivitás a Nanushka értékrendjének szerves részét képezik, a Nanushka Design for Life mentori programjának 2020-as elindításával a fekete, ázsiai és kisebbségi etnikai közösségek fiatal divattehetségeit kívánja támogatni a design csapatban megpályázható fizetett szakmai gyakorlatokkal.

Ugyan mérföldkő volt a márka életében, a 2019-es év csak a kezdete a Nanushka fenntarthatósági fejlődésének.

A márka elkötelezett, hogy éves jelentést készítsen a területről, és a fenntarthatósági akciók folyton bővülő palettájáról.

A Nanushka törekvése, hogy fejlessze folyamatait a Föld és lakói érdekében, és annak reményében, hogy más márkákat, és a vásárlókat is ösztönözi a fenntartható jövő közös építésében - írják a közleményben.